Erdőből szállító és fuvarozó vállalkozásokat ellenőriz a NÉBIH

Erdei fakitermelésből származó nyers faanyagokkal közlekedő tehergépjárművek ellenőrzését kezdte meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) — olvasható a hatóság 2019. április 15-én megjelent közleményében. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet: az új szabályok szerint az erdei faanyagok szállítása és fuvarozása csakis új típusú szállítójeggyel végezhető, melynek sorszámát is be kell jelenteni.

Az adminisztratív kötelezettség mind a saját számlás áruszállítókat, mind pedig a díj ellenében fuvarozást végző vállalkozásokat érinti. Az intézkedéstől remélhető, hogy visszaszorul az országos méreteket öltő illegális erdőirtás, fatolvajlás és orgazdaság.


2019. január 1-jétől a nyers faanyaggal közlekedő tehergépjárművek vezetőinek ugyanis kötelező újfajta szállítójegyet tölteniük minden olyan „faválaszték” fel- és lerakása esetén, mely erdeinkből származik. Az „erdei faválaszték” a különféle méretű, alakú és rendeltetésű faipari nyersanyag gyűjtőfogalma, melybe beletartozik minden olyan faáru, mely a kidöntött törzs vágása, darabolása, hasítása során keletkezik; így a tűzifa is.


Szállítójegyként olyan dokumentum használható, mely az 58/2007-es FM-rendeletben foglaltaknak megfelel. A szállítójegy szigorú számadású tömb. A nyomtatvány kiállítására jogosult személy a tömb sorszámtartományáról szóló (jogszabályban meghatározott) adatokat a nyomtatvány felhasználásának megkezdése előtt, valamint a tömb felhasználásának befejezését követően köteles az erdészeti hatóságnak elektronikus úton haladéktalanul bejelenteni. A NÉBIH létrehozott egy erre alkalmas, online felületet, melynek linkje híradásunk végén található.


A szállítójegyen fel kell tüntetni:

• a szállítás vagy díj ellenében történő fuvarozás kezdetének és végének időpontját
• az induláskor leolvasott kilométeróra-állást
• célba érkezéskor a rakomány átadásának időpontját


tovább a NÉBIH közleményére »

tovább a szállítójegyről szóló jogszabályra »

szállítójegy sorozatszámának kötelező bejelentése a NÉBIH felületén »

"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. VERES Kft. VERES Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Ivanov György Ivanov György Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. VERES Kft. VERES Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Ivanov György Ivanov György Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Zséder Kft. Zséder Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft.