Felhívás: fuvarozói javaslatok útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására

Felhívás: fuvarozói javaslatok útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására

A Versenyképesség 2.0 anyag kapcsán folytatott munkabizottsági egyeztetések alkalmával az útdíj tekintetében az a döntés született, hogy a minisztérium lehetőséget biztosít a fuvarozó érdekképviseleteknek arra, hogy minden év nyár végéig javaslatokat tegyenek bizonyos útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására.

Adott útdíjköteles elemi útszakasz díjfizetési kötelezettsége az útszakasz használatának megkezdésekor keletkezik, vagyis akkor is meg kell fizetni a teljes útszakaszra érvényes útdíjat, ha azt csak részben használja a tehergépjármű. Az útdíjköteles elemi szakaszok megbontása azért szükséges, hogy olyan díjköteles utak után a fuvarozó ne fizessen, amit valójában nem is vett igénybe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ígéretet tett arra, hogy az érdekképviseletek által beküldött javaslatokat megvizsgálja, és azokat – legkésőbb a következő év január 1-jei hatállyal – beépítik a vonatkozó, 25/2013. (V. 31.) NFM rendeletbe. Egyes útszakaszok megbontását elsősorban újonnan létesült ipari park, logisztikai központ, gyártó üzem létesítése indokolhatja.

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy észrevételeiket, javaslataikat (konkrét útszakasz megjelölésével együtt) 2019. augusztus 26-ig küldjék meg Illés Ferenc árufuvarozási tanácstitkárnak, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Köszönjük az együttműködésüket!

MKFE Kommunikáció

ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kolesza György Kolesza György NTS Kft. NTS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Végvári András Végvári András SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. WSZL WSZL KINGSPED Kft KINGSPED Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kolesza György Kolesza György NTS Kft. NTS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Végvári András Végvári András SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. WSZL WSZL KINGSPED Kft KINGSPED Kft Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft