Egyetlen állami társaság lett az összes „volán”

Egyetlen állami társaság lett az összes „volán”

2019. október 1-jétől Magyarország egész területén egyetlen társaság, a Volánbusz Zrt. végzi a helyközi, autóbuszos közösségi személyszállítást. A többi hat regionális közlekedési központ (az egykori volán-társaságok utódai) október 1-jén beolvadtak a Volánbusz Zrt.-be, mely így 19 ezer munkavállalójával immáron az ország harmadik legnagyobb munkáltatója lett.

A hónapok óta tartó előkészítő munka eredményeképpen — jogutódlás útján — megtörtént az egyesülés. A hazai személyszállítási csúcsszervezet irányítására elnök-vezérigazgatóként Dávid Ilonát nevezték ki. Az egyesülési folyamatnak nincs kihatása sem a menetrendre, sem a tarifákra; a járművek és járművezetők a jövőben is ugyanazon az útvonalon fognak közlekedni.


Mint a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea az újonnan létrejött társaságról elmondta: az állam részéről alapvető tulajdonosi elvárás, hogy a leendő vállalat hatékonyan működjön, s ezáltal hozzájáruljon az ország versenyképességének növeléséhez. Cél, hogy az integrációs folyamat végére egy szakmailag jól felkészült, az utazási és a megrendelői igényekhez jobban igazodó, hatékonyabban működő és versenyképes közlekedési vállalat jöjjön létre, amely nem csupán pozíciójának megtartására törekszik, hanem új piacok felé is képes nyitni.


A hazai közúti közlekedési szolgáltatókat érintő hasonló változás 2012 októberében volt, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő — mint tulajdonos — hét Volán-vállalatot (regionális közlekedési központot) hozott létre az addigi huszonnégyből (egykori híradásunk »).

HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. K és V KFT. K és V KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán REFLEX Kft. REFLEX Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. K és V KFT. K és V KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán REFLEX Kft. REFLEX Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft.