Ma Brúnó, Renáta napja van.

Belföldi hírek

A befejezéséhez közeledik az MKFE jelenleg hatályos Alapszabályának átfogó módosításának az előkészítése. A feladattal megbízott bizottság rövidesen végső formába önti azt a tervezetet, amelyet néhány hét múlva az Egyesület elnöksége elé tár. Kérjük, ha még nem tette meg, haladéktalanul küldje el módosítási javaslatait, hogy azok beépülhessenek a munkaanyagba!

A múlt év szeptemberében az MKFE elnöksége az Egyesület főtitkári posztjára Pencz Zoltánt nevezte ki, aki azt vállalta, hogy egy év alatt átvilágítja és átláthatóvá teszi az MKFE szervezetét, illetve leteszi az alapköveit a kor követelményeinek jobban megfelelő vállalatirányítási rendszernek. A vállalt egy év után, szeptember 1-jétől Becsey Zsolt lett az MKFE új főtitkára. A korábbi közlekedésért felelős helyettes államtitkár jól ismeri a fuvarozói szakmát, mind a vállalkozói oldal megközelítésében, mind pedig a kormányzati döntéshozók fejével gondolkodva.




Pencz Zoltánt és Becsey Zsoltot az eredményekről, tapasztalataikról, új terveikről és az együttműködésről kérdeztük.

Válaszaikat elolvashatják az AutóKözlekedés szeptemberi számában, valamit  ITT

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete a turisztikai marketingtevékenységek jellemzőiről és irányairól készít kutatást. Ehhez kérik a turizmusban részt vevő személyszállító vállalkozások cégvezetőinek, marketinggel foglalkozó munkatársainak segítségét. Kérjük, töltsék ki az ezen a linken elérhető kérdőívet 2016. szeptember 5-ig.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.