Március 14-én (pénteken) 00:00 órától literenként további bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin ára most nem változik.
Március 14-én (pénteken) 00:00 órától literenként további bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin ára most nem változik.
Budapesten folytatódik a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink sorozata. Magyarország hét régiójához igazítva idén is hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.
Már sokan tudják, hogy Magyarországon újonnan alapított korlátolt felelősségű társaságoknak minimum 3 millió forintos törzstőkét fogalmaz meg kívánalomként a 2014. március 15-től hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv, azaz a 2013. évi V. törvény. Céginformációs portálok és pénzügyi tájékoztató kiadványok azonban eltérő magyarázatokat adnak arról: a már létező, de 3 millió forint alatti törzstőkével működő kft.-knek kell-e, és ha igen, meddig kell a feltőkésítést végrehajtaniuk. E kérdésben segít tisztán látni egyesületünk szakmai partnere, a Censor Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft.
Március 12-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin várhatóan szintén 3 forinttal lesz olcsóbb a hét derekától.
Március 6-án 14:00 órától személyszállítói értekezletre került sor a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Nonprofit Kft. Széchenyi termében.
Jogerősen fejenként két év börtönbüntetést rótt ki március 7-én a Szegedi Ítélőtábla arra a kilenc magyar határrendészre és egy pénzügyőrre, akik a gyulai határátkelőhelyen 2010-ben kenőpénzt kértek egy török kamionsofőrtől annak fejében, hogy a gépkocsivezető gond nélkül folytathassa útját. A pénzügyletben közvetítő tolmács négy évet kapott.
Debrecen nyitja a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink sorát. Magyarország hét régiójához igazítva hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.
KATTINTSON A KÉPRE!
Közúti Közlekedési Akadémia
1238 Budapest, Nagykőrösi út 349. Tel.: (1) 289 0026, fax: (1) 283 8599
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0411-06
Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1712
Hódi Magdi: 30/556-32-16; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gazsi Mónika: 30/664-25-30; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kardos-Gál Anett: 30/258-7749; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az MKFE Közúti Közlekedési Akadémia várja az érdeklődők jelentkezését a közeljövőben esedékes, márciusi tanfolyamokra!
Tisztelt MKFE-tagok!
Hamarosan sor kerül az MKFE Regionális Küldöttválasztó Gyűléseire, melyen a régióhoz tartozó azon teljes jogú egyesületi tagok, akik az Alapszabály szerint arra jogosultak, az Alapszabály 1. sz. mellékletét képező választási szabályzat szerint megválasztják küldötteiket (régiónként maximum 50 küldöttet), akik a következő négy évben a rendes és esetleges rendkívüli Országos Küldöttközgyűléseken képviselik az adott régióhoz tartozó tagokat.