Az e-CMR magyarországi bevezetését kéri az MKFE a minisztériumtól

Az e-CMR magyarországi bevezetésének támogatását kéri az MKFE elnöke és főtitkára az Innovációs és Technológia Minisztérium tárcavezetőjétől. „A közúti árufuvarozók versenyképessége a Mobilitási Csomag árnyékában még inkább veszélybe került, amely piacvédelmi és versenyképesség-javító intézkedések mellett a digitalizáció támogatásával tartható meg” - fogalmaz a Palkovics László miniszternek és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak megküldött levelében Ignácz József Péter, rámutatva, hogy számos ország már felismerte az e-CMR-ben rejlő előnyöket, és ratifikálta az CMR Egyezményt.

Az e-CMR-t alkalmazó országok köre folyamatosan bővül, jelenleg 25 ország döntött az elektronikus fuvarokmány bevezetése mellett, közöttük olyan EU-s tagállamokkal, mint Lengyelország, Litvánia, Románia, Bulgária, Szlovákia, akik egyértelmű versenytársai a magyar fuvarozóknak.

Ignácz József Péter és Karmos Gábor a levélben kiemelik, hogy az elektronikus fuvarlevél gyakorlati alkalmazása az ellenőrző hatóságok számára is valós idejű adatokat szolgáltathat majd, amely különösen fontos a kiélezett piaci versenyben, és hasznos kiegészítője lehet az MKFE által kezdeményezett Előzetes Elektronikus Engedélyregisztrációs Rendszernek (EEERR).

Az MKFE ezért az ITM támogatását kéri abban, hogy Magyarország mielőbb ratifikálja a CMR Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét az elektronikus fuvarlevélről, amivel a magyar fuvarozóknak megnyílhat a lehetősége az e-CMR használatára.

A levelet teljes terjedelmében IDE>> kattintva olvashatja el.


MKFE Kommunikáció

Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Lévai László Lévai László WSZL WSZL Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NTS Kft. NTS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kolesza György Kolesza György TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Lévai László Lévai László WSZL WSZL Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. NTS Kft. NTS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Kolesza György Kolesza György TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft.