Az e-CMR magyarországi bevezetését kéri az MKFE a minisztériumtól

Az e-CMR magyarországi bevezetésének támogatását kéri az MKFE elnöke és főtitkára az Innovációs és Technológia Minisztérium tárcavezetőjétől. „A közúti árufuvarozók versenyképessége a Mobilitási Csomag árnyékában még inkább veszélybe került, amely piacvédelmi és versenyképesség-javító intézkedések mellett a digitalizáció támogatásával tartható meg” - fogalmaz a Palkovics László miniszternek és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak megküldött levelében Ignácz József Péter, rámutatva, hogy számos ország már felismerte az e-CMR-ben rejlő előnyöket, és ratifikálta az CMR Egyezményt.

Az e-CMR-t alkalmazó országok köre folyamatosan bővül, jelenleg 25 ország döntött az elektronikus fuvarokmány bevezetése mellett, közöttük olyan EU-s tagállamokkal, mint Lengyelország, Litvánia, Románia, Bulgária, Szlovákia, akik egyértelmű versenytársai a magyar fuvarozóknak.

Ignácz József Péter és Karmos Gábor a levélben kiemelik, hogy az elektronikus fuvarlevél gyakorlati alkalmazása az ellenőrző hatóságok számára is valós idejű adatokat szolgáltathat majd, amely különösen fontos a kiélezett piaci versenyben, és hasznos kiegészítője lehet az MKFE által kezdeményezett Előzetes Elektronikus Engedélyregisztrációs Rendszernek (EEERR).

Az MKFE ezért az ITM támogatását kéri abban, hogy Magyarország mielőbb ratifikálja a CMR Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét az elektronikus fuvarlevélről, amivel a magyar fuvarozóknak megnyílhat a lehetősége az e-CMR használatára.

A levelet teljes terjedelmében IDE>> kattintva olvashatja el.


MKFE Kommunikáció

Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KINGSPED Kft KINGSPED Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KINGSPED Kft KINGSPED Kft N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft.