Újabb szakasszal bővült az M4-es autóút

Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát pénteken. A kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd forintból készült el - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Üllőn.

 Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik részét, a gazdaság jobb teljesítményének köszönhetően, a magyar büdzsé fedezi.

Mosóczi László elmondta, hogy az M4-es autóút mostantól az M0-s körgyűrűtől egészen Ceglédig használható, a közel 45 kilométeres közúti kapcsolat összesen 72,5 milliárd forintból valósult meg.

Hozzátette, hogy az M4-es minden további szakasza legalább előkészítés alatt áll és a kivitelezési munkálatok is egyszerre több helyen folynak. „Ami megépül, azt lehetőség szerint azonnal átadjuk az autósoknak, így az autóút számos rövidebb szakasza már járható” - mondta.

Az államtitkár részletezte, hogy az idén nyáron több mint 11 kilométeren átadják az Abonyig tartó folytatást és szintén nyárra várható a közel 30 kilométeres Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz befejezése is, amellyel a magyarországi oldalon létrejön a Debrecen-Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat.

2022-ig főként hidak, köztük egy új Tisza- és egy Zagyva-híd építésével zajlik a Szolnok elérését biztosító Abony-Törökszentmiklós szakasz fejlesztése.

(Forrás: MTI)

 

MKFE Kommunikáció

"Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gál Sándor Gál Sándor Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.