Szoros együttműködésre kéri a logisztikai ágazat szereplőit az MKFE és a NiT Hungary

Levélben hívta fel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT), a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSzSz) elnökeinek figyelmét az MKFE és a NiT Hungary Schanda Tamás miniszterhelyettes közleményére, amely patrióta gazdaságpolitikát és a hazai piaci szereplők összefogását, együttműködését szorgalmazza.

                            
                


Az érdekképviseletek üdvözlik Schanda Tamás és a magyar Kormány kezdeményezését, amelynek célja a magyar gazdaság védelme, amelyért minden magánember és vállalkozás tehet azzal, ha hazai árut vásárol, és hazai vállalkozások szolgáltatásait választja. Az MKFE és a NiT Hungary közös levelében most szolidaritásra, közös társadalmi felelősségvállalásra, szoros együttműködésre kéri a logisztikai ágazat szereplőit is.

„Jelezzük, hogy a hazai közúti árufuvarozói szektor szereplői teljes kapacitásukkal készen állnak arra, hogy a szállítmányozói és megbízói igényeket – a gazdasági érdekek számottevő sérelme nélkül – a tőlük megszokott magas színvonalon és megbízhatósággal kielégítsék” – áll a levélben, amelyet IDE» kattintva olvashat el teljes terjedelmében.

MKFE Kommunikáció

Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Lévai László Lévai László CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft K és V KFT. K és V KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Persped Kft. Persped Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Lévai László Lévai László CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft K és V KFT. K és V KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Persped Kft. Persped Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt.