2022 nyarától kezdődik az új rendszámok kiosztása Magyarországon

2022 nyarától kezdődik az új rendszámok kiosztása Magyarországon

A három betűből és három számjegyből álló hazai rendszámok sora már igen korlátozott, néhány éven belül már nem lehetne új rendszámokat kiadni, ezért 2022 júliusától az első ízben Magyarországon forgalomba helyezett járművek már négy betűből és három számjegyből álló, új típusú rendszámokat kapnak majd.

A változást Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára jelentette be 2021. június 2-án. A Magyar Közlöny 100. számában egyúttal megjelent az erről szóló kormányhatározat is.


Az államtitkár kiemelte: a változás a járművek üzembentartóira semmilyen adminisztratív vagy költségterhet nem ró. Az új rendszámok bevezetése felfutó rendszerben történik, azaz a régi (mostani) rendszámmal közlekedő járművek megtartják eddigi jelzéseiket, azokat nem kell kicseréltetni.


Az új rendszámok négy betűből és három számjegyből állnak majd, ékezetes betűk továbbra sem fognak rajtuk szerepelni. Egyszerűsödik az ideiglenes rendszámok betűjele, mely egységesen „I” jelölésű lesz. Megmarad ugyanakkor a kiemelt állami szervek (rendőrség, mentők, honvédség, büntetés-végrehajtás stb.) saját rendszámváltozata.


Fennmarad az egyénileg kiválasztott vagy egyedi gyártású rendszámok rendszere, és változatlanul zöld alapszínű jelzést kapnak a környezetbarát járművek. Az új rendszámtáblákon az uniós zászlón kívül szerepel a magyar címer is. A táblákat a mostanival megegyező, európai szabvány szerinti 520 milliméter szélességben gyártják majd.


A hagyományos rendszámok (három betű - három szám) kiadása 31 évvel ezelőtt, 1990 augusztusában kezdődött. A közlekedési hatóság 2021 júniusára az „S” betűs sorozatok kiadásának végéhez ért. Mivel az „U” kezdőbetűt motorkerékpárok, az „Y”-t lassú járművek, munkagépek és mezőgazdasági vontatók, az „X”-et és a „W”-t könnyű- és nehézpótkocsik kapták, így a régi rendszerben voltaképp csak a „T”, „V” és „Z” betűvel kezdődő jelzések kiadására nyílna lehetőség. (A „Q” betűt a hatóság nem bocsátotta ki annak kockázata miatt, hogy az optikai rendszámfelismerő rendszerek összetéveszthetik az „O” betűvel ill. a nullás számjeggyel.)


Fontos tudni, hogy (több évtizedes joggyakorlat szerint) a rendszám olyan hatósági jelzés, mely nem a jármű üzembentartójáé, hanem az állam mindenkori nyilvántartó-hivatalának tulajdona. A magyarországi rendszámok méretéről, színéről, fajtáiról, kiosztásáról, gyártási sajátosságairól stb. „A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet” 54 – 76/A §-ai valamint 11., 12., 13. és 14. mellékletei rendelkeznek.


az ITM közleménye az új rendszámtáblákról »

REFLEX Kft. REFLEX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Persped Kft. Persped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NTS Kft. NTS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Teleki János Teleki János REFLEX Kft. REFLEX Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Persped Kft. Persped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. NTS Kft. NTS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Teleki János Teleki János