Járványügy: Magyarország nyitja határait!

Járványügy: Magyarország nyitja határait!

A koronavírus-járvány ötödik hullámának lecsengésével a kormány 2022 márciusának első napjaiban több olyan intézkedést is hozott, mely feloldja a korábban bevezetett egészségügyi korlátozásokat. Ennek része, hogy lehetővé vált a külföldről érkező állampolgárok szabadabb magyarországi beutazása.

2022. március 7-én hatályba lépett a koronavírus-világjárvány elleni egyes védelmi intézkedések megszüntetéséről szóló 77/2022 (III. 4.) kormányrendelet. Ennek értelmében közúton, vasúton, vízi és légi úton — állampolgárságtól és a koronavírus elleni védettségtől függetlenül — járványügyi korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarország területére. A beutazás egyéb, általános feltételeit (érvényes úti okmány) természetesen teljesíteni kell.


Mint 2022. március 3-án a kormány közölte: a maszk használatára sem lesz már szükség. Az egészségügyi veszélyhelyzet életben tartása azonban indokolt a kormány cselekvőképességének fenntartása, valamint egy esetleges hatodik hullám miatt.


Az intézkedés a fuvarozók körében főként a csoportos beutaztató turizmus személyszállítási piacát, azaz a különjárati (turistabuszos) vállalkozásokat fogja kedvezően érinteni, a szektor ugyanis az elmúlt két évben, 2020 márciusa óta nullához közeli megrendelést kapott.


(Forrás: police.hu, koronavirus.gov.hu, MKFE Személyszállítási Tanács)

CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gál Sándor Gál Sándor UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gál Sándor Gál Sándor UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft.