Kormányzati beavatkozás szükséges a fuvarozók versenyképességének javításához

Kormányzati beavatkozás szükséges a fuvarozók versenyképességének javításához címmel publikált szakmai cikket Gerlaki Bence, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért felelős helyettes államtitkára és Balás Tamás, gazdaságfejlesztési stratégiáért felelős főosztályvezetője. Amennyiben továbbra is nemzetgazdasági szempontból kiemelt ágazatnak tekintjük a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatot, úgy a versenyképesség részleges helyreállításához kormányzati beavatkozás szükséges, melynek kézenfekvő területe lehet a napidíjak felülvizsgálata - fejtik ki a szerzők az anyagban.
Az utóbbi években a fuvarozó szakmát folyamatos sokkok érték: a COVID-19 pandemia és az orosz-ukrán konfliktus a globális ellátási láncok akadályozását, az ársapka kiengedése az üzemanyagárak drasztikus emelkedését eredményezték. A fuvarozói szakma folyamatosan sofőrhiánnyal küzd, becslések szerint mintegy 8-10 ezerrel kevesebb gépjárművezető van a szükségesnél, ami jelentős béremelkedési kényszerrel jár. Mindezeknek köszönhetően a közúti fuvarozási árindex brutális emelkedését lehet tapasztalni, a legfrissebb adatok szerint a belföldi szállításban az árak közel 35 százalékkal növekedtek” – summázzák a szakértők az elmúlt időszak fuvarpiaci történéseit. Hozzáteszik, hogy a hazai fuvarozással foglalkozó cégek teljesítménye nem csak nemzetközi szinten, hanem már belföldön is romlik, a KSH legfrissebb előzetes adatai szerint a belföldi fuvarteljesítmény látványosan visszaesett 2022-ben.

Ahogyan azt az MKFE több alkalommal jelezte a döntéshozók felé, a cikk is rámutat, hogy mindez annak ellenére történik, hogy „a 2015-ben elfogadott 1560/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat» célja éppen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú, a GDP mintegy 5 százalékát megtermelő logisztikai és közúti fuvarozási ágazat versenyképességének javítása volt, de mára ezek a kedvezmények nagyrészt erodálódtak, a hazai fuvarozó vállalkozások számos területen kedvezőtlenebb helyzetben vannak a nemzetközi, és különösen a harmadik országokból érkező versenytársaikkal szemben”.

A cikk – összhangban az MKFE hosszú ideje napirenden lévő kezdeményezéseivel» – kiemeli, hogy a régióban a magyar napidíj messze a legalacsonyabb, és a lemaradásunk különösen nagy a két legfontosabb versenytársországhoz, Romániához és Bulgáriához képes, ezért e kedvezőtlen folyamatok megállításához, a munkaerő elvándorlás megfordításához, a versenyképesség visszaszerzéséhez kézenfekvő megoldás lehet az adómentesen adható juttatások felülvizsgálata, ami már rövid távon is éreztethetné kedvező hatását.

Barna Zsolt az elmúlt időszakban folyamatos egyeztetett mások mellett az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetőivel annak érdekében, hogy az alágazat működését támogató legfontosabb ügyekben érdemi előrelépés szülessen.

Reményre ad okot, hogy a GKI továbbképzés vizsga nélküli teljesíthetősége és a közlekedési korlátozási rend felülszabályozása után most egy újabb, a szakma minden szereplőjét húsbavágóan érintő, a versenyképességünket alapvetően meghatározó kérdésben tudunk újabb fejezetet nyitni a kormányzattal folytatott konzultáció során – fogalmazott az MKFE elnöke. – Bízom benne, hogy a nemzetgazdaság számára kiemelt alágazatunk érdekeit szem előtt tartva gyors döntés születik ebben a kérdésben is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megállítsuk a magyar személyszállító és árufuvarozó vállalkozások egyre gyorsuló piacvesztését, és javítsuk a szakma versenyképességét belföldön és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy ebbe folyamatban kulcsszerepe van a munkaadói oldalnak is: a vállalkozások felelőssége az, hogy a gépkocsivezetők számára a lehetőségeinkhez képest a legjobb feltételeket és munkakörülményeket biztosítsuk. Ebben jelent komoly támogatást a kamionstop rugalmassá tétele, a GKI-val kapcsolatos könnyítések, valamint a belföldi és nemzetközi napidíj emelése. Számítunk a kormányzat pozitív döntéseire.



A teljes cikket ide kattintva» olvashatja el.

(Forrás: Világgazdaság)



MKFE Kommunikáció
CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft.