Napidíjemelés: 85 euró lesz a nemzetközi, 9000 Ft a belföldi napidíj

Érdekképviseleti siker: a nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban adható napidíj 60 euróról 85 euróra, míg a belföldi munkavégzés esetén 3000 forintról 9000 forintra emelkedik – derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium MTI-hez is eljuttatott közleményéből ».

 „A nemzetközi viszonylatban több mint 40%-os, a belföldi napidíj esetén háromszoros emelésre az MKFE tett javaslatot, ezúton is köszönjük a kormány gyors döntését  – mondta el az új szabályok bejelentését követően Barna Zsolt az MKFE elnöke. – Az elmúlt hetekben a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinálásával intenzív szakmai egyeztetés folyt, amelynek részeként a tárca és az érdekképviselet alaposan megvizsgálta a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások piaci helyzetét. A legfrissebb, már 2023. első hónapjainak adatait is elemző felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a magyar vállalkozások versenyképessége romlik, a hazai cégeket egyre inkább kezdik kiszorítani a piacról a konkurens külföldi fuvarozók, mások mellett a román és bolgár áruszállítók. Ezt a folyamatot az MKFE álláspontja szerint csak gyors és célzott kormányzati beavatkozással lehet megállítani, ezért szorgalmaztuk a napidíjemelés ügyének mielőbbi napirendre tűzését és az új szabályok kidolgozását.”

Az MKFE és a GFM közötti egyeztetések során a tárca is hasonló álláspontra helyezkedett, megállapítva, hogy e kedvezőtlen folyamatok megállításához, a munkaerő elvándorlás megfordításához, a versenyképesség visszaszerzéséhez kézenfekvő megoldás lehet az adómentesen adható juttatások felülvizsgálata, ami már rövid távon is éreztethetné kedvező hatását.

Ahogyan arról a közelmúltban a GFM is beszámolt, a régióban a magyar napidíj messze a legalacsonyabb, és a lemaradásunk különösen nagy a két legfontosabb versenytársországhoz, Romániához és Bulgáriához képest. Ráadásul az elmúlt években számos olyan esemény és változás történt – a Mobilitási csomag hatásai, a COVID-19 pandemia, az orosz-ukrán konfliktus, az üzemanyagárak drasztikus emelkedése – amelyek negatívan hatottak az alágazatra. E folyamatok eredményeként a szállításra rakódó költségek az elmúlt két évben a nemzetközi fuvarozásban 25, a belföldi fuvarozásban 35 százalékkal emelkedtek. Tovább rontja a helyzetet az alágazatot sújtó sofőrhiány, ami jelentős béremelkedési kényszerrel jár.

 „A belföldön és külföldön is megfigyelhető további piacvesztés, a bérverseny, valamint a 10 ezer főre tehető sofőrhiány kezelése érdekében a kormány áttekintette a helyzetet – áll a GFM közleményében. – A kormány a versenyjavítást célzó lépések közül elsőként az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva.  A kormány a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatát elfogadva az adómentesen adható napidíjat belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emeli. A magyar cégekre vonatkozó napidíjak ennek köszönhetően régiós összevetésben a legmagasabbak közé fognak tartozni.”

Az új szabályok alkalmazásának részleteiről a Magyar Közlönyben történő megjelenést követően adunk tájékoztatást.

MKFE Kommunikáció

Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. NTS Kft. NTS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lévai László Lévai László Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. STV Kft. STV Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. K és V KFT. K és V KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. NTS Kft. NTS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lévai László Lévai László Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. STV Kft. STV Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. K és V KFT. K és V KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft.