Buszok, buszsáv és 2026-os Bajnokok Ligája döntő

Buszok, buszsáv és 2026-os Bajnokok Ligája döntő

Mint ismeretes, a 2026-os UEFA Bajnokok Ligája döntő labdarúgó-mérkőzésének a budapesti Puskás Aréna ad otthont 2026. május 30-án. Az esemény lebonyolításában résztvevő autóbuszos vállalkozások erre az időre a „hazai szervezésű dedikált sportrendezvény kiszolgálóiként” külön matricát igényelhetnek majd, mely a buszsáv szabad használatára jogosítja fel őket.

Turistabuszos szakmai körökben gyakran szó esik arról, hogy ezek a járművek milyen feltételekkel használhatják a buszsávot. A KRESZ az utóbbi években lehetővé tette, hogy a hazai szervezésű kiemelt sportrendezvények kiszolgálását végző buszok szabadon közlekedhessenek a buszsávban, ha az arra kijelölt sportszövetség számukra igazolást állít ki egy-egy adott rendezvény idejére.


A KRESZ vonatkozó passzusa (36. §) legutoljára 2024 végén változott, mely a korábbiaknál pontosabban körülhatárolja ebben a tárgyban a kedvezményezettek körét és a jogosultság megszerzésének feltételeit. Ennek értelmében „Az autóbusz forgalmi sávban (…) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül (…) nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág ernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei vonatkozásában a kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével egyedi jelzéssel kijelölt jármű [közlekedhet]– a kiemelt hazai rendezésű, nemzetközi sportesemény ideje alatt és azzal összefüggésben a sportesemény helyszínéül szolgáló települések területén – az autóbusz-forgalmi sáv ideiglenes használati feltételeiről szóló – a használathoz kapcsolódó irat tartalmát és ennek kibocsátási körülményeit tartalmazó – kormányhatározatban foglaltak szerint”


A Magyar Közlöny 2025. október 9-i számában napvilágot látott a „Kormány 1358/2025. (X. 9.) Korm. határozata a 2026. évi UEFA Bajnokok Ligája-döntő megrendezéséhez szükséges további kormányzati intézkedésekről”, mely „felhívja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy az NRÜ Zrt. bevonásával gondoskodjon (…) az autóbusz-forgalmi sáv használatára jogosult járművek kijelöléséről és részükre – a Magyar Labdarúgó Szövetség közreműködésével (…) igazolás és matrica kiadásáról”.


A kormányhatározatban foglalt határidőt tekintve az esemény autóbuszos szereplői várhatóan 2026. május 22-től tudnak előre legyártott öntapadó matricát igényelni. A matricát 10 x 10 cm-es méretben a jármű szélvédőjére kell majd elhelyezni, illetve – nagyobb kivitelben – az a jármű egyéb részein is feltüntethető lesz.


A sportesemény előtt a témával kapcsolatban ismét hírt adunk autóbuszos tagvállalkozásainknak.


tovább a Magyar Közlöny 2025. október 9-i számára »

a KRESZ jelenleg hatályos szövege »

A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. WSZL WSZL SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. WSZL WSZL SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft.