Az MKFE közbenjárására fejlesztették a NÚSZ bírságriasztási funkcióját

Az MKFE közbenjárására fejlesztették a NÚSZ bírságriasztási funkcióját

A NÚSZ Zrt. továbbfejlesztette a bírságriasztási funkciót, amely mostantól 180 percen belül küld értesítést a felhasználónak abban az esetben, ha hibás tengelyszámmal, károsanyag-kibocsátási osztállyal vagy más helytelenül beállított paraméterrel közlekedik. A szolgáltatás célja a jóhiszemű fuvarozók védelme, a jogkövető magatartás elősegítése, valamint a halmozott bírságok elkerülése.

A bírságriasztási funkció 2024. év eleji leállásakor számos tagi megkeresés érkezett egyesületünkhöz azzal kapcsolatban, hogy tisztességesen tevékenykedő fuvarozók mulasztás vagy figyelmetlenség miatt közlekedtek nem megfelelően beállított tengelyszámmal (jellemzően J5 helyett J2-vel), aminek eredményeképpen napokig, de akár hónapokig haladtak az utakon hibás beállításokkal. Ez megfizethetetlenül magas halmozott bírságokhoz vezetett, amely elkerülhető lett volna akkor, ha a bírságriasztási funkció már az első szabálysértés alkalmával jelzett volna.

Az MKFE kezdeményezésére a bírságriasztási funkciót 2024. december 10-én – 24 órás adatcsomag küldéssel – újraindították a HU-GO rendszerben, amely a „Folyószámlák” menüpont alatt érhető el, igénybevételéről pedig a „Folyószámla szerkesztése” gombra kattintva lehet nyilatkozni.

Lényeges előrelépés, hogy a további fejlesztésnek köszönhetően 2025. év végétől a korábbi 24 órás csomagok helyett már 180 percen belül érkezik a riasztás, így mielőbb korrigálni lehet az esetleges tévesztéseket. A 180 percen belüli bírságriasztás funkciót csak a HU-GO-rendszerben regisztrált felhasználók vehetik igénybe. A szolgáltatás díjmentes, azonban alapbeállításként inaktív, ezért igény esetén aktiválni szükséges. A halmozott bírságok elkerülése végett ajánljuk tagjaink figyelmébe, hogy ellenőrizzék, bekapcsolták-e a funkciót, hogy ezáltal jelentős anyagi veszteségtől kíméljék meg vállalkozásaikat egy esetleges mulasztás esetén!

A bírságriasztási funkció újraindítása egyike azoknak az eredményeknek, amelyeket hét szakmai szervezet, köztük az MKFE ért el azzal a 2025. december 19-i megállapodással», amelyet az Építési és Közlekedési Minisztériummal írtunk alá. A szaktárca a megállapodásban a bírságriasztási funkció mellett arra is vállalást tett 2026. május 1-jei határidővel, hogy a hasonló adminisztratív tévesztések a bírságriasztástól számított 60 percen belüli megszüntetése esetén első körben a fuvarozónak legyen lehetősége a közigazgatási bírság helyett a díjkülönbözetet megfizetnie.

 

az útdíjkalkulátor és a bírságriasztás újraindulásáról szóló közlemény a NÚSZ weboldalán »

elindult a 3 órás bírságriasztás! (a NÚSZ közleménye) »

tájékoztató a bírságriasztási funkció engedélyezéséhez »

Kapcsolódó cikkeink:

Többórás tárgyalást követően, a fuvarozók számára kiemelten fontos kérdésekben született kompromisszumos megállapodás az Építési és Közlekedési Minisztériumban (2025. december) »

E-útdíj - újraindul a bírságriasztás (2024. december) »

MKFE-kezdeményezés a tengelyszám-állítási mulasztások rendezésére (2024. december) »

 

Szalkai Tamás Szalkai Tamás Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Persped Kft. Persped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Lévai László Lévai László Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teleki János Teleki János GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Végvári András Végvári András BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. K és V KFT. K és V KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Persped Kft. Persped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Lévai László Lévai László Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teleki János Teleki János GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Végvári András Végvári András BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft.