Kicsöngettek! Napközben több a gyerek az utakon

Kicsöngettek! Napközben több a gyerek az utakon

Közlekedésbiztonság, baleset-megelőzés

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2026. június 19-én az alap- és középfokú oktatási intézményekben véget ért a tanév. Az iskolapadban ülő 1,2 millió gyermek így egész nap a közlekedés résztvevője lett. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a KRESZ pontos szabályaival, ezért kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig készülni kell. Vigyázzunk rájuk! Az elmúlt tíz évben hazánkban közel 90 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben. Európa többi országában szintén most és a következő két hétben „rajzanak ki” a gyerekek az iskolából.


Hazánkban egyre nagyobb teret hódít a rolleres és kerékpáros közlekedés. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó közúti balesetek statisztikáiban szembetűnő, hogy az utóbbi években megnövekedett a kerékpárosok érintettsége. Még tapasztalt gépjárművezetők is szokatlan helyzetben találhatják magukat pl. egy-egy „jobbkezes” útkereszteződésben, hiszen a KRESZ az utóbbi években már megengedi, hogy egyirányú utcákban a biciklisták a forgalommal ellentétes irányban is közlekedhessenek. A kerékpáron közlekedők KRESZ-ismeretei azonban gyakorta hiányosak, és tudatlanságuk sokszor komoly veszélybe sodorja őket. A BRFK már az elmúlt évben kommunikációs kampányba kezdett a legkisebb közlekedők körében.


Városi-külvárosi övezetben készüljön fel a kerékpárosok, gyalogosok holttérben történő váratlan felbukkanására!

Jennifer biciklivel, Herbert kamionnal, avagy kisfilm a holttérről:
mit lát a gépjárművezető, mit lát a kerékpáros? »

 

Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Végvári András Végvári András Kerekes Kft. Kerekes Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor KINGSPED Kft KINGSPED Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kolesza György Kolesza György Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Végvári András Végvári András Kerekes Kft. Kerekes Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor KINGSPED Kft KINGSPED Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kolesza György Kolesza György