A buszosok réme, avagy Skribek Péter, a leigázhatatlan

További károsultak jelentkezését várják...!


A rendőrség a közelmúltban előzetes letartóztatásba helyezte Skribek Péter Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy utazásszervezőként autóbuszos vállalkozásokat csapott be. Erről egy sértett autóbuszos vállalkozó tájékoztatta egyesületünket 2013. február 4-én. Mindez önmagában nem is lenne különös ma Magyarországon... A férfi azonban tudomásunk szerint immáron másodízben vendége a rendőrségi zárkának: személyszállító tagjaink együttes felháborodására ugyanis alig 4 évvel ezelőtt, 2009-ben ellene épp ugyanezen tevékenysége miatt, ugyanilyen utazási relációkkal, ugyanezen forgatókönyvek szerint szervezett utaztatások okán indult rendőrségi eljárás...

Mint 2009-ben megírtuk: autóbuszos vállalkozó tagjaink közül többen azzal a panasszal keresték meg az MKFE titkárságát, hogy egy erdélyi utazásokat szervező férfi becsapta, átverte őket. A csaló utazásokat indított Erdélybe, amelyhez autóbuszos vállalkozók buszait vette igénybe, de nem fizette ki őket. Az utazás lebonyolítása után rendszeresen elérhetetlenné vált. A bejelentések alapján került akkor a hatóságok látókörébe Skribek Péter József, aki gyakran Varga Gyula néven mutatkozott be. A férfi a legkülönbözőbb nonprofit szervezetek nevei alatt jelentkezett, mint például a Határon Túli Magyarok Baráti Köre. A csalót (akiről időközben kiderült, hogy Gödöllő környékén tanyázik) a rendőrség még 2009 nyarán kézrekerítette. (Akkor Budapest IV. Kerületi Rendőrkapitánysága folytatta le a nyomozást 01040-1477/2009/bü ügyiratszámon.)


Mindenki azt gondolta: ezzel el is felejtheti a kisstílű, magányos bűnözőt... Azonban 2011 tavaszán a korábbiakhoz kísértetiesen hasonló dolgok kezdtek történni a személyszállítás piacán. Egy kolozsvári autóbuszos vállalkozás 2011 februárjában egyesületünknek arról számolt be, hogy erdélyi útra autóbuszt rendelt tőlük egy magyarországi utazásszervező, egy bizonyos Quoting Hargita Klub, mely Mogyoród, Gödöllői út 211. székhellyel jegyezte magát. A mit sem sejtő kolozsvári buszos — a megállapodásnak megfelelően — egy szép februári péntek reggelen felküldte Erdélyből Budapestre egyik járművét, hogy a Népligetnél várja az Erdélybe induló utasokat. Miután azonban a csaló utazásszervező megtudta, hogy a fuvarozó előleget vagy előzetes fizetést kér tőle, egyetlen SMS-sel lemondta az utat, s elérhetetlenné vált.


Továbbra is talány, hogy az utazásszervező vajon egyenlő-e Pestszenterzsébet 5. számú választókörzetének egykori képviselőjelöltjével, vagy csupán névazonosságról van-e szó... (ha esetleg ez utóbbi állna fent, egyesületünk leszögezi, hogy itt természetesen a buszos ügy kapcsán szóban forgó Skribek Péterről írunk).


Hosszú csend után az mkfe.hu internetes kapcsolati űrlapjára 2013. február 4-én váratlanul egy tagságon kívüli buszos vállalkozó írt üzenetet, melyben arról tájékoztatta egyesületünket és a szintén kárt szenvedett buszos vállalkozókat: — egy 2011 húsvétján történt ügyben — károsultként feljelentést tett Skribek Péter ellen, akit a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett, s a gödöllői bíróságon egy tárgyaláson már túl is vannak. A károsult várja a többi becsapott buszos vállalkozó jelentkezését, hogy sértettként csatlakozzanak hozzá akár telefonos kapcsolatfelvétellel, akár a rendőrségen tett újabb feljelentésekkel (ez utóbbi esetben a Gödöllői Városi Bíróságon 6.b,384/2012/7 ügyiratszám alatt futó esetre kell hivatkozni). A következő tárgyalás kitűzött időpontja 2013. március 14. A bejelentő sértett Melichár Imre fuvarozó, aki tehát az alábbi elérhetőségeken várja a többi, pórul járt buszos vállalkozó jelentkezését (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy hívását: 06 (20) 944 1100.

 

Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Végvári András Végvári András 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Végvári András Végvári András 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft.