Becsöngettek — 1,3 millió diák közlekedik egyszerre

Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon 2013. szeptember 2-án (hétfőn) az alap- és középfokú oktatási intézményekben megkezdődött az új tanév.

Az elkövetkezendő tíz hónapban ezért a hazai utakon-utcákon főként reggel 7 és 8 óra között, valamint a koradélutáni órákban egyszerre lesz jelen az a mintegy 1,3 millió közlekedő diák, akik eddig — nyári szünidejük alatt — napközben egyenletes eloszlással mozogtak a forgalomban. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a KRESZ szabályaival, kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig gondolni kell. Vigyázzunk rájuk!

ISKOLARENDŐRÖK — A 2013/14-es tanévben 2.800 alap- és középfokú oktatási intézmény csatlakozott „Az iskola rendőre” programhoz, mely már öt éve működik Magyarországon. Az iskolarendőrök bűnmegelőzési céllal vesznek részt az iskolák életében, és a közlekedésnél is segítik a diákokat.


KRESZ-VÁLTOZÁSOK — A gyermekek testi épségének megóvása indokolta a KRESZ legutóbbi módosítását, miután hazánk útjain 2011-ben több mint ezerötszáz 14 év alatti gyermek sérült meg közúti közlekedési balesetben. A 2013. május 1-jén hatályba léptetett módosítások súlyára jellemző, hogy azok megsértői 5-től 150 ezer forintig terjedő pénzbírságra számíthatnak.


Míg korábban az álló iskolabuszok melletti elhaladásnál csak a fokozott óvatosság és mérsékelt sebesség volt kötelező, 2013. május 1. óta párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton nem szabad elhaladni a be- és kiszállást végző gyermekszállító busz mellett. A gyermeket szállító autóbuszok elindulását az autósoknak lassítással, szükség esetén megállással kell segíteniük. A gyermekszállító buszokon a jövőben a „Gyermekszállítás” ábra mellett „Gyermekszállítás” feliratot is ki kell tenni. A táblának legalább 40 x 40 cm méretűnek kell lennie, és fényt kell kibocsátania, vagy az ábrát meg kell világítani.

 
Szintén ezévi újdonság, hogy a „Gyermekek” táblával jelölt szakaszokon (a tábla alatt kiegészítő táblán feltüntetett távolságon belül) legfeljebb 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a gépkocsik.

a KRESZ (1975. évi KPM-BM együttes rendelet) »

 

A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. STV Kft. STV Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. WSZL WSZL TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Ivanov György Ivanov György Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Végvári András Végvári András Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. K és V KFT. K és V KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Lévai László Lévai László "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. STV Kft. STV Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. WSZL WSZL TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Ivanov György Ivanov György Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Végvári András Végvári András Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. K és V KFT. K és V KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Lévai László Lévai László "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft.