Featured

Novemberi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2013

2013 novemberében Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Mindenszentek ünnepére alább kitérünk. A tilalom alól november 4-től mentesülnek az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy idén szeptemberben és októberben is, egészen november 3-ig a kamionstop „őszi rendje” volt irányadó, azaz addig a fenti korlátozás mind a belföldesekre, mind pedig a nemzetközisekre vonatkozik. November 4-től azonban már „téli rend” szerint alakul a korlátozás: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalom Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra. Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


2013. október 31. (csütörtök) 22:00 órától » november 1. (péntek) 22:00 óráig

2013. november 2. (szombat) 22:00 órától » november 3. (vasárnap) 22:00 óráig

2013. november 9. (szombat) 22:00 órától » november 10. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. november 16. (szombat) 22:00 órától » november 17. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. november 23. (szombat) 22:00 órától » november 24. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. november 30. (szombat) 22:00 órától » december 1. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON. Novemberre vonatkozóan a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál a www.mkfe.hu nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »). FONTOS! Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (külföldön angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
Kolesza György Kolesza György Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. WSZL WSZL Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. VERES Kft. VERES Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Persped Kft. Persped Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Bodnár Imre Bodnár Imre DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kolesza György Kolesza György Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. WSZL WSZL Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. VERES Kft. VERES Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Persped Kft. Persped Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Bodnár Imre Bodnár Imre DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.