Featured

Megtalálták tagunk ellopott félpótkocsiját!

Megtalálták azt a 9 millió forint értékű Schmitz félpótkocsit, melyet egyesületünk egyik tagjától loptak el két és fél nappal ezelőtt (2014. március 2-án) a főváros XXII. kerületéből. A tolvaj nem vitte messzire...

Az eltűnt járművet egy közeli szélhelyű (szintén MKFE-tag) vállalkozás gépkocsivezetője ismerte fel egy csepeli telephelyen szerda délelőtt, s azonnal hívta a sértettet. Úgy tudjuk: szerdán napközben a rendőrség is a helyszínre érkezett, és elég jól körülhatárolható a feltételezett tettes személye is, aki egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (A félpótkocsi XZS-733-as rendszáma azonban ismeretlen helyen van; azt további bűncselekményre még felhasználhatják.)


Károsult tagunk, a Tantürk Kft. köszöni a fuvarozótársak és gépkocsivezetők segítő együttműködését. Kérdésünkre válaszolva a cég elmondta: a megtaláló kamionsofőr várhatóan meg is kapja a kitűzött 500.000 forintos nyomravezetői díjat.


Egyesületünk örül a sikernek, s annak, is, hogy az eset jól mutatja, mekkora nagy erő rejlik a szakma szereplőinek közös összefogásában.


Korábbi híradásunk a lopásról »

 

Lévai László Lévai László NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. VERES Kft. VERES Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Nagy Imre Nagy Imre Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. STV Kft. STV Kft. Lévai László Lévai László NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. VERES Kft. VERES Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Nagy Imre Nagy Imre Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. STV Kft. STV Kft.