Találkozzunk, és válasszunk küldötteket Debrecenben!

Debrecen nyitja a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink sorát. Magyarország hét régiójához igazítva hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.

Tisztelettel várjuk tehát a kedves észak-alföldi MKFE-tagokat 2014. március 12-én (szerdán) 15:00 órakor Debrecenben, az ÁSZ Rendezvényházban (Debrecen, Böszörményi út 218/c).


Országjáró körutunk első, sorozatnyitó állomása tehát Debrecen lesz, ahol az esedékes szakmai kérdések megtárgyalása mellett megválasztjuk a régió küldötteit. Ezek után vacsorával összekapcsolt, kötetlen beszélgetés keretében cseréljük ki tapasztalatainkat. (Részvételi szándékát most nem kell előre jeleznie, mert a regisztráció a helyszínen lesz 14:30 órától!) Jöjjön el! Várjuk!


elérhetőség (a rendezvényház honlapja) »


A találkozón való részvétel ingyenes!

Sőt, vendégül látjuk Önt egy vacsorára is!

 

Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Végvári András Végvári András Sascamion Kft. Sascamion Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zséder Kft. Zséder Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Persped Kft. Persped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Végvári András Végvári András Sascamion Kft. Sascamion Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zséder Kft. Zséder Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Persped Kft. Persped Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft.