Új konstrukciók a haszongépjármű-finanszírozásban

Április 30-án a Novotel Budapest Danube hotel adott otthont egy rövid, de tartalmas szakmai konferenciának. Az eseményt a Fraikin csoport szervezte, mely a kontinens piacvezető haszongépjármű-flottakezelője.

A konferencia első előadója Dr. Lenner Áron Márk, az NGM belgazdaságért felelős helyettes államtitkára volt, aki bemutatta a kormányzat közúti fuvarozással és piacfejlesztéssel kapcsolatos stratégiáját.


Ezt követően bemutatkozott a rendezvény házigazdája, a Fraikin csoport, mely már 2013 óta jelen van Magyarországon. A csoportot részletesen bemutatta Laurent Bonnaure kereskedelmi alelnök, Artur Nowicki regionális vezérigazgató és Gyöngyösi István a Fraikin Magyarország ügyvezetője.


A cégcsoport bemutatkozását követte Karmos Gábor MKFE-főtitkár, „A magyar fuvarozók versenyképessége Európában” című előadása.


A konferencia negyedik előadását Farkas Gábor, a Pricewaterhouse Coopers Magyarország Kft. vezető szakértője tartotta, mely a fuvarozáshoz, járműbérlethez és használathoz kapcsolódó adózási kérdéseket ölelte fel.


Ezek után következett a HU-GO e-útdíj rendszer bevezetésének tapasztalatait és fejlesztési irányait összefoglaló előadás, melyet Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője tartott meg.


A rendezvény utolsó előadását, melynek címe „Az elektronikus útdíj bevezetésének tapasztalatai a Bevallási Közreműködő szemével”, Farkas Károly, az i-Cell Kft. üzletág vezetője tartotta meg.

 

Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Kolesza György Kolesza György Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Végvári András Végvári András ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lévai László Lévai László WSZL WSZL Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Kolesza György Kolesza György Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Végvári András Végvári András ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lévai László Lévai László WSZL WSZL Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt.