Továbbra is terjed a kéknyelv betegség

2014. november 12-ig Magyarországon a kéknyelv-betegség öt megyében (Bács-Kiskun megye, Csongrád megye, Békés megye, Tolna megye, Baranya megye) 56 esetben került megállapításra; összesen 133 szarvasmarhából, 6 juhból és egy kecskéből mutatták ki a betegséget okozó vírust. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által a járványügyi helyzet változásának megfelelően kijelölt védő- ill. megfigyelési körzetek illetve az ezekre vonatkozó állat-egészségügyi korlátozó intézkedések Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye egyes területeinek kivételével az ország jelentős részét érintik.

Grafikus formában a körzetek térképi megjelenítése ITT>>

Korlátozás alá vont körzetekbe tartozó települések listája ITT>>
 
Tájékoztatás a kéknyelv betegség járványügyi helyzetéről tárgyú 2827_045 számú dokumentum ITT>>
 
A betegséggel kapcsolatos tudnivalók elérhetőek a NÉBIH honlapján: https://www.nebih.gov.hu/
Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Végvári András Végvári András TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. STV Kft. STV Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Teleki János Teleki János SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Végvári András Végvári András TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. STV Kft. STV Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Teleki János Teleki János SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft.