KÖBE: felfüggesztve a kgfb szolgáltatás

A Magyar Nemzeti Bank felfüggesztette a KÖBE kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási termékértékesítését.

Felfüggesztette a jegybank a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) termékértékesítését, korlátozta a biztosító eszközei feletti rendelkezési jogát és pénzügyi terv elkészítését írta elő a hiányosságok megszüntetésére.

Az MNB tájékoztatása szerint az intézkedésekre a jegybank átfogó vizsgálata során feltárt adatok alapján került sor. Az MNB megállapította, hogy a biztosító díjpolitikája nem kellően megalapozott, a megengedhetőnél lényegesen nagyobbak a befektetési kockázatok és a kedvezőtlen a tartalékhelyzet.

A KÖBE az MNB végzésének november 13-i kézhezvételétől az intézkedések visszavonásáig – a díjnemfizetés nyomán megszűnt szerződések miatti visszakötéseket leszámítva – nem köthet új kgfb-szerződéseket és a nála biztosított gépjárműflották sem bővíthetők.

A jegybank közlemény szerint változatlanul érvényben vannak a társaság meglévő biztosításai és egyesületi tagi jogviszonyai, káresemény esetén köteles a jogszabályokban előírt biztosítási szolgáltatást teljesíteni. Az MNB több más intézkedés mellett olyan pénzügyi terv elkészítésére kötelezte biztosítót, aminek végrehajtása révén a biztosító maximum 6 hónap alatt megszünteti a megállapított tartalékhiányt.

MKFE kommunikáció (forrás: MTI)

3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Végvári András Végvári András Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. WSZL WSZL K és V KFT. K és V KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gál Sándor Gál Sándor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Végvári András Végvári András Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. WSZL WSZL K és V KFT. K és V KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gál Sándor Gál Sándor