Kalkulátor segíti a cégek spórolását

A legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában segít a cégeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által készített kiva-kalkulátor – közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.

A minisztérium számításai szerint a kisvállalati adó (kiva) választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban jár. Azoknak a cégeknek mindenképp érdemes kipróbálni a kalkulátort, amelyek bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy növekedésre fordítja vissza a nyereségét – írta a közleményben az NGM.

A kivát azok a legfeljebb 50 főt alkalmazó vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap 16 százaléka, amelynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Az NGM felidézte azt is, hogy a kisvállalati adó 2017-től még kedvezőbbé válik. Jövő évtől az adó alapja a kifizetett osztalékok és bérek összegére épül, amelyet még a nettó tőkebevonás is csökkent. Ennek eredményeként a vállalkozás büdzséjében több pénz marad, az adókötelezettséget is kiszámíthatóbbá teszi. Kedvezőbbé válnak továbbá a veszteség elhatárolására vonatkozó szabályok, és jelentősen csökken az adóalap-módosító tételek száma, így a bevallás is jóval egyszerűbb lesz.

A kiva-kalkulátor letölthető innen, vagy elérhető a kormany.hu oldalon.

 

(Forrás: MTI)

 

MKFE kommunikáció

Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Gál Sándor Gál Sándor Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Nagy Imre Nagy Imre Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Ivanov György Ivanov György GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Gál Sándor Gál Sándor Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Nagy Imre Nagy Imre Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Ivanov György Ivanov György GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft.