Featured

Sajtótájékoztatón számolt be Homolya Róbert és Wáberer György a közúti fuvarozás helyzetéről, és az ágazat előtt álló kihívásokról

Komoly eredményekről számolt be mai közös sajtótájékoztatóján Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Wáberer György miniszterelnöki megbízott a közúti áru- és személyszállítás versenyképességének javítására tett eddig megvalósított kormányzati intézkedések kapcsán. Ugyanakkor az államtitkár és az MKFE elnöke is kiemelte, hogy az ágazat jövője szempontjából kiemelt figyelemmel kell kísérnie Magyarországnak az EU Mobilitási Csomagjának vitáit. Homolya Róbert kiemelte, hogy a Kormány határozottan fellép a közép-kelet-európai fuvarozókat hátrányosan érintő javaslatok ellen, és a magyar álláspont kialakításakor támaszkodni fognak az érdekképviselet által összeállított szakértői anyagra.
Az ágazat magyarországi vállalkozásai versenyhelyzetének erősítését célzó kormányzati intézkedéssorozat legtöbb eleme már megvalósult, azonban a szektor számára súlyos kihívást jelentenek a nyugat-európai protekcionista piacvédő lépések – hangzott el Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Wáberer György miniszterelnöki megbízott közös sajtótájékoztatóján 2017. június 28-án, Budapesten.

A szállítás és raktározás 2011 óta 6 százalék feletti mértékben járul hozzá a magyar GDP termeléshez, e részarány az összes szektor közül az ötödik legmagasabb mutatót jelenti. A kormány 2015 nyarán Wáberer György miniszterelnöki megbízott javaslatai alapján döntött a hazai közúti fuvarozó vállalkozások versenyképességének növelését szolgáló intézkedésekről.

A kormányhatározatban rögzített célkitűzések döntő többsége mára teljesült: a munkaerőhiány enyhítése érdekében állami finanszírozású hivatásos gépjárművezető képzés indult, amelyet több mint 5000 fő megkezdett, és mostanáig közel kétezren be is fejeztek. A C és D kategóriájú jogosítványok megszerezhetőségét új OKJ szakképesítések segítik, a belföldi árufuvarozásban a fejlesztési tárca visszaállította a korábban uniós rendelkezés alapján 21 évre emelt 18 éves alsó korhatárt. A műszaki előírások módosításával nagymértékben egyszerűsödött az új vagy más uniós tagállamból beszerzett haszonjárművek forgalomba helyezése.

Az elsősorban külföldi fuvarozók jogosulatlan tevékenységének visszaszorítása érdekében a közúti ellenőrzés során helyszíni bírság szabható ki, engedély nélküli fuvarozás esetén a jármű visszatartható, a bírságtételek nőttek. A fuvarengedélyek meglétét vámudvarokon, fel-, le- és átrakodó helyeken is számon kérhetik, a nemzetközi közúti árufuvarozási engedélyek ellenőrzésének támogatására szolgáló új programot az adóhatóság és a rendőrség ellenőrei is használják. Tavasszal megkezdte a célzott közúti ellenőrzéseket a közlekedési hatóságnál erre létrehozott csoport, az általuk kiszabott bírságok összértéke már 200 millió forinthoz közelít.

Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A hazai közúti fuvarozók számára a jelen és közeljövő legkomolyabb kihívását a nyugat-európai országok uniós alapértékekkel szembe menő protekcionista piacvédelmi intézkedései jelentik. A már megvalósult és tervezett szabályváltozások rontják az európai versenyképességet, veszélyeztetik a munkahelyeket, és a fuvarozói szolgáltatások árának megemelkedését okozzák, aminek a fogyasztók a vesztesei. A magyar kormány minden lehetséges fórumon fellép a közép-európai fuvarozó vállalkozásokat jelentős indokolatlan többletköltségekkel és adminisztratív terhekkel sújtó piaci kiszorítási kísérletekkel szemben.”

Az államtitkár a szakmai érdekképviseletekkel együttműködve rendezendő ügyek között említette a fuvarozó vállalkozások fejlesztéseit segítő, csekély összegű támogatási pályázati rendszer (de minimis) kidolgozását, a megtett úttal arányos útdíjfizetés bírságtételeinek arányosabbá tételét és a nemzeti tengelysúlymérő rendszer zökkenőmentes bevezetésének előkészítését.

Wáberer György miniszterelnöki megbízott kifejtette: „A magyar fuvarozók az elmúlt évtizedek legnagyobb kihívása előtt állnak. A nyugati protekcionista intézkedések következtében az európai fuvarpiac győzteseiből akár annak vesztesei is lehetünk, mivel a már bevezetett előírások megszüntetik a vállalkozásaink eredménytermelő képességét. Ezt azonban nem fogadjuk el, mindenben támogatjuk a magyar kormányzati szerveket annak érdekében, hogy megnyugtató megoldás születhessen Brüsszelben. Összefogunk a Visegrádi Négyek országaiban működő fuvarozó érdekképviseletekkel is, amelyekkel közös fellépést szorgalmazunk. Ez ugyanis nagy erő: a négy ország közel 200 ezer tehergépjárművet üzemeltet és főként a nyugat-európai piacon végez fuvarfeladatokat, egy közös akció felhívná a figyelmet a problémákra.”


A sajtótájékoztató teljes hanganyagát

töltheti le


(Forrás: NFM Kommunikációs Főosztály)

 

MKFE kommunikáció

 

Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gál Sándor Gál Sándor BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lévai László Lévai László NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Gál Sándor Gál Sándor BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lévai László Lévai László NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.