Featured

Violeta Bulc közlekedésért felelős uniós biztossal tárgyalt Takács Szabolcs EU ügyekért felelős államtitkár

Szeptember 19-én Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára megbeszélést folytatott Violeta Bulc közlekedésért felelős uniós biztossal a Mobilitási Csomagról. A találkozó középpontjában az Európai Bizottság 2017. május 31-én közzétett Közúti Mobilitási Csomagja állt. Takács Szabolcs – az MKFE korábban megküldött véleményére is támaszkodva – aggályának adott hangot amiatt, hogy a közúti piac területén jelenleg fennálló szabályozási hiányosságokat a Bizottság a közép-kelet-európai régió fuvarozói számára rendkívül hátrányos módon javasolta kezelni.

„Meglátásunk szerint a szociális célkitűzések megvalósítása során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gazdasági és versenyképességi szempontokat. A belső piac az EU egyik legnagyobb vívmánya, és az egyetlen eszköz arra, hogy biztosítsuk az Unió nemzetközi versenyképességét” – jelentette ki az államtitkár.

Az államtitkár kifejtette, hogy a V4 országok együttesen ellenzik, hogy a közlekedési szektorra alkalmazandók legyenek kiküldetési irányelv szabályai. El kell azt kerülni, hogy ez a belső piac működését érintő politikailag kiemelt ügy újabb éket verjen a tagállamok közé.

Violeta Bulc nyitottságot mutatott a magyar érvekre, támogatta a minden érintett tagállam és iparági szereplő számára elfogadható kompromisszum elérését.

A biztos és az államtitkár egyetértettek abban, hogy a legálisan működő vállalkozások számára tisztességes működési feltételeket kell teremteni a belső piacon, miközben közös cél a visszaélésekkel és a csalásokkal szembeni küzdelem erősítése.

Wáberer György elnök, miniszterelnöki megbízott és Somogyi Gábor főtitkár továbbra is napi kapcsolatban van a minisztériumokkal a Mobilitási Csomag megvitatása során, és együttműködnek a magyar álláspont kialakításában. Egyesületünk minden még nyitott kérdésben elmondja véleményét, javaslatait, amelyet a magyar tárgyalódelegáció – szem előtt tartva a hazai fuvarozók érdekeit – képvisel az egyeztetések során. Ugyanakkor már most jól látszik, hogy a Mobilitási Csomag vitájában a régi EU-s tagállamok érdekei, néhány kivételtől eltekintve merőben ellentétesek a később csatlakozókéval, ezért a végső megállapodás csak kompromisszumok megkötése árán jöhet létre.

Az MKFE vezetése, szakértői és munkacsoportjai figyelemmel kísérik a fejleményeket, és azon dolgoznak, hogy lehetőleg olyan, az MKFE álláspontját is tükröző kompromisszumos javaslatokat fogadjon el az EU, amelyek vállalható feltételeket teremtenek a magyar vállalkozások számára.

 

MKFE kommunikáció

PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. K és V KFT. K és V KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Nagy Imre Nagy Imre DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. STV Kft. STV Kft. Gál Sándor Gál Sándor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Persped Kft. Persped Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. K és V KFT. K és V KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Nagy Imre Nagy Imre DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. STV Kft. STV Kft. Gál Sándor Gál Sándor AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Persped Kft. Persped Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft.