Tengelysúlymérő állomások tesztelése miatt torlódások várhatók az M1 autópályán

Elkészült az M1 autópályán Mosonmagyaróvár térségében, Lajta pihenőhelyen kialakított tengelysúlymérő ikerállomás. A rendszert 2017. november 27-étől tesztelik, ami várhatóan a forgalom lassulásával, kisebb torlódásokkal járhat.

Mosonmagyaróvár térségében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkészült az M1 autópálya a Lajta pihenőhelyén kialakított tengelysúlymérő ikerállomás. A létesítmény elsődleges célja, hogy a kiugróan magas nehéztehergépjármű-forgalommal érintett M1-es autópályán ki lehessen szűrni a túlterhelt, és ezáltal mind az út pályaszerkezetére, mind a többi közlekedőre veszélyt jelentő teherautókat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a rendszer tesztüzeme 2017. november 27-én (hétfőn) kezdődik.
A mérőállomás éles indulását megelőzően szükséges kontrollmérések a 7,5 tonnánál nehezebb forgalom teljes kiterelésével fog történni, a pálya mindkét oldalán. A tesztüzem során a szakemberek időszakosan kiterelik a teljes nehéztehergépjármű-forgalmat. A tehergépkocsi-vezetőknek át kell hajtaniuk az előszűrő berendezésen, ahol egy tábla vagy visszairányítja őket az autópályára, vagy kisorolja őket hiteles mérésre. A mérés a tesztüzem alatt nem jár szankcióval, a tehergépjárművek a mérlegelés után néhány másodpercen belül továbbhaladhatnak.
A pihenőhely többi része (a várakozóhelyek és a szolgáltatások) ezen idő alatt zárva lesznek. Tekintettel az M1 autópálya jelenetős nehézforgalmára, a mérés várhatóan a forgalom lassulásával, kisebb torlódások kialakulásával járhat.

A Lajta pihenőhely a későbbiekben kifejezetten tehergépjárművek számára lesz megnyitva. A személygépjárművek a 150-es kilométer-szelvényben található Hanság, illetve a 162-es kilométer-szelvényben található Moson pihenőhelyeket vehetik majd igénybe.

A korlátozáshoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon tájékozódhatnak, a nap 24 órájában.

A tesztüzem idejére a közlekedők türelmét és megértését kérik a szakemberek.

(forrás: www.kozut.hu)


MKFE kommunikáció

K és V KFT. K és V KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Végvári András Végvári András "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. K és V KFT. K és V KFT. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Végvári András Végvári András "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NTS Kft. NTS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gál Sándor Gál Sándor GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft.