Nehéz tehergépkocsik előzési tilalmának ellenőrzése

Tájékoztatjuk tisztelt Tagjainkat, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az elmúlt hetekben több alkalommal is célzottan ellenőrizték a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik, járműszerelvények előzési tilalmát az autópályákon.

 

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 2011. január 1-e óta tiltja az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton történő előzést a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik, vontatók, valamint e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvények számára.

A Somogy megyei rendőrség munkatársai az M7-es autópálya somogyi szakaszán tavaly december óta több alkalommal végeztek célzott ellenőrzést az előzési tilalom vonatkozásában. Az ellenőrzések tapasztalatai szerint mind magyar, mind külföldi járművezetők követtek el szabálytalanságot, melyek során közel 40 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, külföldi állampolgárságú járművezetők esetében pedig gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából előállításra került sor.

A korábbi ellenőrzések kapcsán Egyesületünket megkereste a sajtó, hogy megtudja a szakma véleményét a rendőrségi gyakorlatról és az előzési tilalomról. Az MKFE álláspontja a megjelent cikk kapcsán egyrészt az, hogy a magyar járművek nem előznek „pofátlanul", másrészt – ahogyan ezt több alkalommal jeleztük a hatósági ellenőrzéseket koordináló szerveknél –, fontosnak tartjuk, hogy a szabálytalanul közlekedő külföldi kamionokkal szemben is szigorúan, hatékonyan lépjen fel a rendőrség, tekintettel arra, hogy az előzési tilalmat a magyar gépkocsivezetők tapasztalatai szerint elsősorban a külföldi honosságú járművek sofőrjei szegik meg.

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy a jövőben további ellenőrzések várhatók, ezért jelezzék gépkocsivezetőiknek, hogy különös figyelemmel vegyenek részt a forgalomban.

 

MKFE Kommunikáció

BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kolesza György Kolesza György Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. WSZL WSZL "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János Elit Store Kft. Elit Store Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Ivanov György Ivanov György Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Kolesza György Kolesza György Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. WSZL WSZL "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János Elit Store Kft. Elit Store Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft.