Featured

A záhonyi határátkelés gyorsítására tettek ígéretet a NAV illetékesei

A NAV rendészeti szakfőigazgatójával, Polcz Attila pü. dandártábornokkal és dr. Demeter Tamás pü. ezredessel, a NAV főosztályvezetőjével tárgyalt 2018. március 2-án Somogyi Gábor főtitkár és Erdei Péter főtitkárhelyettes. A megbeszélés témáját az MKFE tagságától érkezett bejelentések jelentették, melyek szerint indokolatlanul hosszú várakozási idővel számolhatnak a záhonyi magyar-ukrán határátkelőnél.

A korábbi többszöri levélváltást követően a NAV szakfőigazgatója a mostani tárgyaláskor elmondta, hogy az MKFE kezdeményezésére vizsgálatot folytattak a jelzett határátkelőhelyen, és bár extrém hosszú várakozási idővel nem találkoztak, előfordultak néhány órás várakozási idők. Mivel ezeket a NAV részéről is elfogadhatatlannak értékelték, jelezték, hogy lépéseket tesznek a folyamatok meggyorsítása érdekében.

Ugyanakkor a két vezető azt is elmondta, hogy az időnként tapasztalt torlódás egyik, s talán legfőbb oka az, hogy az ukrán fél – a hazájukban meglévő háborús helyzetre és a nemzetközi terrorizmusra hivatkozva - úgynevezett szakaszolást vezetett be, amelynek következtében már az ukrán oldalon is torlódás alakul ki.

A szakfőigazgató – Somogyi Gábor főtitkár kérésére – ígéretet tett arra, hogy a tett intézkedésekről (melyek egy része még folyamatban van) hamarosan írásban is tájékoztatják az Egyesületet.

Az ügy előzménye, hogy tagjainktól érkezett megkeresések alapján Áchim Mihály Miklós társelnök, az Árufuvarozási Tanács elnöke rendkívüli tanácsülést hívott össze  január 24-ére, ahol a magyar–ukrán határszakaszokon kialakult hosszú várakozási idők problémaköre mellett a magyar–ukrán engedélygazdálkodás aktuális kérdéseivel is foglalkoztak. A kibővített tanácsülésre Áchim Mihály Miklós az MKFE-tagvállalkozások képviselőit is meghívtaa, akik beszámoltak konkrét tapasztalataikról, segítve ezzel a hatóságoknak megküldött javaslatok összeállítását.

 

MKFE kommunikáció
TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sandolita Kft. Sandolita Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. WSZL WSZL CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NTS Kft. NTS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Lévai László Lévai László PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sandolita Kft. Sandolita Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. WSZL WSZL CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. NTS Kft. NTS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Lévai László Lévai László PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft.