A Magyar Turisztikai Szövetség tagja lett az MKFE

2018. március 28-tól a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete is tagja a tavaly ősszel alakult, alapítványi formában működő Magyar Turisztikai Szövetségnek.

A 2017 októberében 11 szervezet összefogásával létrejött alapítvány idén januárban kezdte meg működését. A szövetség célja, hogy összefogja a turizmus területén működő érdekképviseleteket, és még hatékonyabban képviselje a szakmát.

Pencz Zoltán, az MKFE személyszállítási társelnöke fontosnak tartja az Egyesület csatlakozását a szervezethez, hiszen ő maga is egy hasonló együttműködésben gondolkodott, szintén a hatékonyabb problémamegoldás és érdekképviselet érdekében. Varga Zsolttal, a Személyhajósok Szövetségének elnökével közösen szorgalmazták egy érdekképviseleteket tömörítő szervezet létrehozását, és több fórumon is vázolták elképzeléseiket.

Az MKFE Személyszállítási Tanácsa bízik abban, hogy a Magyar Turisztikai Szövetséggel együttműködve hatékonyabb lesz az autóbuszos közlekedési és parkolási problémák megoldása.

A Magyar Turisztikai Szövetség teljes mértékben független, nem tagja állami szereplő, ezért álláspontját hajlandó ütköztetni adott esetben akár a Magyar Turisztikai Ügynökségével is. Az alapítvány célja azonban alapvetően az együttműködés a turisztikai fejlesztéseket koordináló Magyar Turisztikai Ügynökséggel, hiszen egyetértenek a 2030-ig érvényes Turizmusfejlesztési Stratégiában kitűzött célokkal. Legalább 16 ilyen konkrét célt határozott meg az alapítvány - hangsúlyozta az alapítvány elnöke.

Jelenleg többek között a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége, a Magyar Beutaztatók Szövetsége, a NIT Hungary, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Idegenvezetők Egyesülete tagja a Magyar Turisztikai Szövetségnek. Csatlakozási szándékát jelezte a Személyhajósok Szövetsége is.


MKFE kommunikáció



STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Persped Kft. Persped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Persped Kft. Persped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft.