Featured

Palkovics Lászlótól érkezett válasz a miniszterelnöknek megküldött levelünkre – megalakult az MKFE Demonstrációs Bizottsága

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetőjétől érkezett válasz az MKFE május elején, Orbán Viktornak megküldött levelére. Az Egyesület elnöksége a válaszlevél tartalmáról megállapította, hogy az csak kis részében felel meg az érdekképviselet elvárásainak, ezért az MKFE - a FUVOSZ egyetértésével – újabb levéllel fordult Palkovics László miniszterhez, amelyben mások mellett a Demonstrációs Bizottság megalakításáról is tájékoztatta a minisztert.

A június 11-én kelt miniszteri válaszlevél számos ponton igazolta azokat az aggályokat, amelyeket az MKFE az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelében jelzett, nevezetesen, hogy a legégetőbb kérdésekben – az adószabályok módosítása, az 1560/2015 (VIII.7) Korm. határozattal életre hívott közúti ellenőri csoport létszámának feltöltése a tervezett 130 főre, a bírságrendeletek észszerű újragondolása, az útdíjkedvezmény megvalósítása – nincsenek érdemi eredmények.

Ignácz József Péter elnökhelyettes a hétfőn megküldött válaszlevélben rámutat, hogy legfontosabb ügyekről a Versenyképesség 2.0 csomag egyeztető tárgyalásain sem születtek érdemi eredmények, amelyekről hírt adhatna az MKFE, miközben a magyar közúti személy- és áruszállító vállalkozások egyre nagyobb arányban kerülnek kilátástalan helyzetbe.

Az MKFE elnöksége – tagi egyeztetéseket követően – ezért úgy döntött, hogy az Ernst & Young Tanácsadó Kft. bevonásával elkészíttet egy 10 országra kiterjedő (összehasonlító) tanulmányt a közúti személy- és áruszállítási piac működéséről és szabályozásáról, továbbá megalakította az MKFE Demonstrációs Bizottságát, amelynek feladata annak a stratégiának a kidolgozása, amely garancia lehet a magyar fuvarozó vállalkozások versenyképességének megőrzésére.



A Palkovics László minisztertől érkezett válaszlevél

letölthető.

Az MKFE és a FUVOSZ újabb levelét 

kattintva olvashatja el teljes terjedelmében.


MKFE kommunikáció

 

MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kolesza György Kolesza György TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kolesza György Kolesza György TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft.