Javítási munkák az M1-es autópályán Tatabányától Budapestig

Javítási munkák az M1-es autópályán Tatabányától Budapestig

Tovább folytatódik az M1-es autópálya felújítása, július végéig a Tatabánya és Budapest közötti 43 kilométernyi szakaszt érintik a munkák.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a következő időszakban Tatabánya és Budapest között, mindkét pályaoldalon az ezidáig kimaradt szakaszok felújítása is megtörténik.

A felújításokat sávelhúzásos terelés kiépítésével valósítják meg, hogy a pálya áteresztő képessége a munkálatok ideje alatt is 2×2 sávos maradhasson. A felújítások helyszínen részleges pályaszerkezet cserét hajtanak végre, ezen kívül marási és aszfaltozási munkákat végeznek.

A munkákat úgy ütemezik, hogy a korlátozással járó munkák hetenként csak kedd, szerda és csütörtöki napokra essenek, a szükséges terelés kiépítéseket hétfő éjszakánként kezdik el, a marási munkákat szintén az esti órákra tervezik, hogy napközben aszfaltozhassanak, 12 órás munkarendben. A várhatóan 1 hónapot igénybevevő munkálatok ideje alatt az érintett szakaszokon a leállósávot és a külső sávot zárva tartják, amíg a marás és aszfaltozás be nem fejeződik. Emiatt, illetve az autópálya jelentős forgalma miatt komoly torlódások alakulhatnak ki, ezért a munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy az előjelzéseket figyelve, a kihelyezett korlátozásokat betartva, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett az ott dolgozók és saját biztonságuk érdekében.


(Forrás: utinform.hu)

MKFE kommunikáció


LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Kolesza György Kolesza György ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. STV Kft. STV Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Kolesza György Kolesza György ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. STV Kft. STV Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Ivanov György Ivanov György "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft.