Sajtótájékoztatónk fókuszában: útdíj, piacvédelem, EKAER

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint az útdíjrendszer még ma sincs kész, számos problémát nem küszöböltek ki, és továbbra sem elég hatékony a piacvédelem. Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerhez (EKAER) való átállásra pedig megint nem hagytak elég felkészülési időt — hangozott el az MKFE 2014. december 18-i sajtótájékoztatóján.

Egyesületünk szakmai álláspontja, valamint az ezzel kapcsolatos sajtómegjelenések itt olvashatók!

Az MKFE szakmai álláspontja szerint az útdíjrendszer (HU-GO) nincs kész. Az elemi útdíjköteles szakaszok használatának újradefiniálása nem történt meg, így elvileg továbbra sem használatarányos a rendszer. A rendszer továbbra sem biztosítja a külföldi járművek környezetvédelmi besorolásának ellenőrizhetőségét, ami versenyhátrányt okozhat a magyar vállalkozásoknak. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy bár a szabályszegések aránya a hazai és külföldi vállalkozások vonatkozásában 40-60 százalék, ám a bírságok megoszlása 88-12 százalék, mely 11 milliárd forintos versenyhátrányt okoz a hazai közúti közlekedési szolgáltatóknak. A jóhiszemű úthasználókat tovább sújtja, hogy nincs különbségtétel a szándékosság és a tévesztés között, mely alkalmanként 165 ezer forintot jelent egy vállalkozásnak. Némi könnyebbséget jelentene, ha működne a kilátásba helyezett riasztási rendszer, ám ez még mindig nem valósult meg.

A rendszer anomáliái ellenére az útdíj 5 százalékos emelését és hálózati kiterjesztését helyezték kilátásba, mely egyesületünk véleménye szerint nem elfogadható és indokolatlan.  Az MKFE elengedhetetlennek tartja továbbá a bírságrendelet módosítását és a Társadalmi Egyeztető Szervezet felállítását, melynek az Útdíj törvény és a Vhr. rendelkezései szerint 2013. október 1-je óta működnie kellene.

A magyar fuvarozó vállalkozások piaci kilátásait tovább rontja, hogy Magyarországon még mindig nem működik hatékonyan a piacvédelem. A külföldiek térnyerése tovább tart. A bilaterális kapcsolatok és engedélyek felülvizsgálata érdemben nem kezdődött meg, melyet egyesületünk továbbra is elengedhetetlennek tart a magyar közúti közlekedési szolgáltatók piaci pozíciójának megerősítése, megtartása céljából. 

További megoldandó feladat az engedélyek megfelelő ellenőrzése, melynek jelenleg sem az anyagi, sem a személyi, sem a technikai feltételei nem elégségesek. Szükséges a jogszabályi környezet további módosítása.

Az ágazatot érintő általános szakmai probléma, hogy a jogalkotás nem veszi figyelembe a felkészülési időt. Erre példa a 2015. január 1-jén bevezetésre kerülő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer is, melyről még mindig nincsenek részletes információk, továbbá sem a felhasználói felület, sem a rendszer nincs kész. A kormány végrehajtó és jogalkalmazó szervei a fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott „konzultációk” keretén belül sem tudtak részletes ismertetést adni, operatív információkkal, részletszabályokkal segíteni a felkészülést, ezért javasoljuk, hogy január 1-jével ne kerüljön bevezetésre a rendszer, illetve a bevezetésre egy hosszabb felhasználói tesztidőszakot követően kerüljön sor.

Sajtómegjelenések:

Média Cikk Link
Világgazdaság               Védi piacát Nyugat-Európa                                                www.vg.hu
Népszabadság
(NOL)
Még kérnek a kamionosok www.nol.hu
Világgazdaság Elfogyott a fuvarozók türelme www.vg.hu
Népszava Elfogyott a fuvarozók türelme www.nepszava.hu
Népszava Kiakadtak a fuvarozók - esély sincs a felkészülésre www.nepszava.hu
Napi Gazdaság Hatékony piacvédelmet sürgetnek a fuvarozók www.napigazdasag.hu
Origó Nincsenek eléggé védve a hazai fuvarozók www.origo.hu
Hír24 Fuvarosok: elfogadhatatlan az útdíjemelés fn.hir24.hu
napi.hu Kiakadtak a kormányra www.napi.hu
iho.hu Hol a versenyképesség? www.iho.hu
stop.hu Elfogyott a fuvarozók türelme www.stop.hu
mon.hu A fuvarozók hatékony piacvédelmet sürgetnek www.mon.hu
ma.hu A magyar fuvarozók hatékony piacvédelmet sürgetnek  www.ma.hu
hirstart.hu Hatékony piacvédelmet sürgetnek a fuvarozók www.hirstart.hu
hungarokamion.hu Sajtótájékoztatót tartott az MKFE hungarokamion.hu
magyarkozlekedes.hu MKFE: Tesztidőszak után vezessék be az EKAER-t www.magyarkozlekedes.hu
hirekma.hu Elfogyott a fuvarozók türelme hirekma.hu
hiranyag.hu Elfogyott a fuvarozók türelme www.hiranyag.hu
hirfal.hu Elfogyott a fuvarozók türelme belfold.hirfal.hu
hirujsag.hu A magyar fuvarozók hatékony piacvédelmet sürgetnek hir-ujsag.hu
Camion Truck & Bus MKFE szakmai álláspont www.camiontruck.hu
prohir.hu A magyar fuvarozók a piacvédelmet sürgetik prohir.hu
frisshirek.hu Kiakadtak a kormányra a fuvarozók friss-hirek.hu
tozsdehirek.hu Fuvarosok: elfogadhatatlan az útdíjemelés tozsdehirek.hu
propeller.hu Kiakadtak a kormányra a fuvarozók propeller.hu
hirek.animare.hu Fuvarosok: elfogadhatatlan az útdíjemelés hirek.animare.hu
mixonline.hu A magyar fuvarozók piacvédelmet sürgetnek www.mixonline.hu
boon.hu A magyar fuvarozók piacvédelmet sürgetnek www.boon.hu
galamuscsoport.hu A magyar fuvarozók piacvédelmet sürgetnek www.galamuscsoport.hu
Origó Nincsenek eléggé védve a hazai fuvarozók www.origo.hu
Világgazdaság A magyar fuvarozók a piacvédelmet sürgetik www.vg.hu
Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teleki János Teleki János Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Végvári András Végvári András Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. VERES Kft. VERES Kft. Teleki János Teleki János Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft.