Az ITM KKEF kiemelt ellenőrzést tartott decemberben az MKFE kérésére

2018. december 2. és 7. között három határ menti helyszínen – Záhonyban, Sátoraljaújhelyen és Tornyosnémetiben – összesen 35 műszakban tartott kiemelt ellenőrzést a Közúti Közlekedési Ellenőrző Főosztály (KKEF). Az MKFE kezdeményezésére és kérésére szervezett akcióban megfigyelőként részt vehetett az MKFE munkaszervezetének néhány tagja, valamint több MKFE-tag is – nekik ezúton is köszönjük a részvételüket!

Az egyhetes ellenőrzés során több mint 800 külföldi teherautó ellenőrzésénél 56 jogsértés miatt összesen több mint 21 millió forint bírságot szedtek be vagy szabtak ki az ellenőrzést végző szakemberek – tudtuk meg az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.

Az ellenőrzéseken megfigyelőként részt vevő MKFE-tagok valamennyien méltatták a szolgálatot teljesítő ellenőrök hozzáértését: mindenre kiterjedően és nagy rutinnal ellenőriznek. Az ellenőrök elsősorban a nemzetközi árufuvarozási engedélyek meglétére és szabályos használatára fókuszáltak, ugyanakkor számos adatbázis áll a rendelkezésükre, így nemcsak az adott esetben észlelt hiányosságokat tudták kiszűrni, hanem akár a több hónappal korábban elmulasztott bírságbefizetéseket is.

A hat nap alatt összesen 808 járművet állítottak meg a szlovák és ukrán határnál lévő három helyszínen. A 40 feltárt szabálysértés többnyire az előírt adminisztrációs kötelezettségek megszegése, a szükséges engedélyek, igazolványok hiánya miatt járt esetenként 100−800 ezer forint bírsággal. Az újonnan kiszabott tételek teljes összege 18,5 millió forint volt. Az ellenőrök 16 esetben korábbi mulasztás nyomán fennállt követeléseket tudtak behajtani, több mint 3 millió forint értékben.

Az ellenőrzések hatékonyabbá tétele, a szabálysértő külföldi járművekkel szembeni eredményesebb fellépés fontos eleme a hazai fuvarozói ágazat működési feltételeinek javítását szolgáló Versenyképesség 2.0 javaslatcsomagnak is. Az ITM, a társhatóságok és a szakmai érdekképviseletek közösen dolgoznak azon, hogy milyen egyéb intézkedésekkel lehet tovább erősíteni a szektor versenyképességét.

Az ellenőrzéseken részt vevő MKFE-tagok tapasztalatai segítettek abban, hogy az MKFE konkrét javaslatokat tegyen a minisztérium felé többek között az ellenőri csoport munkakörülményeinek javítására is. Ezúton is köszönjük azoknak a tagjainknak, akik megfigyelőként részt vettek az ellenőrzési akcióban, és elmondták tapasztalataikat, javaslataikat: Szilágyi János Miklós (EV), Szabó Kálmán (Szabó és Családja Kft.), Tóth József (Tóth 47 Kft.), Kozma Attila (Tyl-Sped Kft.), Szimicsku Attila (Golden East-Trade Kft.), Pásztor Csaba (G + I Trans Kft.).


(Forrás: AutóKözlekedés 2019. február)

MKFE kommunikáció

TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. K és V KFT. K és V KFT. Persped Kft. Persped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Végvári András Végvári András World Logistik Kft. World Logistik Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. K és V KFT. K és V KFT. Persped Kft. Persped Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Végvári András Végvári András World Logistik Kft. World Logistik Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft.