Tudnivalók Németország felé személyforgalomban induló magyar gépjárművezetőknek

Tudnivalók Németország felé személyforgalomban induló magyar gépjárművezetőknek

Németország szövetségi szintű egészségügyi szerve, a Robert Koch Intézet Magyarország megyéi közül újabbakra terjesztette ki a rizikóbesorolást, így 2020. október 8-án már 12 megyénket nyilvánította járványügyi szempontból kockázatos területnek.

Hazánk ezen területeiről Németországba belépőkre — személyforgalomban — főszabály szerint karanténkötelezettség vonatkozik. Kivétel, ha valaki hivatalos iratokkal hitelt érdemlően bizonyítja, hogy németországi tartózkodását sürgős üzleti célú utazás indokolja. Ilyen kiutazás lehet például a hivatásos gépkocsivezetők munkafelvételhez kapcsolódó személyes út is.


A teherforgalomban (tehergépjárművel) közlekedőkre továbbra sem vonatkozik semmilyen belépési korlátozás.


Azok a magyar tehergépjármű- vagy buszvezetők azonban, akik tehát személygépkocsival, busszal, vonattal vagy repülőgéppel azért utaznak Németországba, hogy felvegyék a munkát egy kinti vállalat telephelyén, csak úgy léphetnek be, ha hivatalos dokumentumokkal alátámasztják utazásuk üzleti jellegét. A szükséges papírok az alábbiak:

        • munkaszerződés német nyelvű fordításának másolata
        • a munkaadó meghívólevele és igazolása
        • annex-3 (Anhang-3) egységes uniós munkáltatói igazolás németül (letölthető itt »)


Természetesen legmegfelelőbb az elvégzett (negatív) koronavírus-teszt, azonban ez nem feltétel.


2020. október 9-i állapotok szerint a német egészségügyi szervezet veszélyességi listáján szerepel: Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megye. A listán nem szerepel: Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Heves, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye.


Fontos tudnivaló, hogy Németország nem egységesen, hanem tartományonként szabályozza a beutazás feltételeit, melyek gyakorlata eltérhet egymástól. A beutazás előtt mindenképpen ajánlott tájékozódni a lenti linken, hogy a céltartomány hatályos karanténrendelete milyen szabályozást, korlátozásokat és kivételeket határoz meg. 2020. október 8-9-én ezügyben hasznos tájékoztatót állított össze magyar és német nyelven a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara.


tovább a tájékoztatókra »

a kamara elérhetőségei »

Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Nagy Imre Nagy Imre Persped Kft. Persped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Ivanov György Ivanov György Végvári András Végvári András Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Nagy Imre Nagy Imre Persped Kft. Persped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Ivanov György Ivanov György Végvári András Végvári András Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft.