Az MKFE is sürgeti a tiroli helyzet mielőbbi rendezését

Az MKFE is sürgeti a tiroli helyzet mielőbbi rendezését

Tizenhárom fuvarozási-logisztikai érdekképviselet — köztük az MKFE — 2021. december 1-jén ismételten közös levélben kérte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, hogy tegyen hathatós intézkedéseket a tiroli tranzitkorlátozások enyhítésének érdekében.

A szervezetek megfogalmazták: Ausztria az egész ellátási lánc folyamatosságát nehezíti azáltal, hogy a tiroli régióban egyre szigorúbb tranzitkorlátozásokat alkalmaz, miközben az Inn folyó völgye egész Európa egyik legjelentősebb áruszállítási folyosója, ahol naponta 7 ezer, évente pedig több mint 2,3 millió tehergépjármű közlekedik.


Az aláírók aggodalmuknak adnak hangot, ugyanis az egyre jelentősebbé váló közúti torlódásokat a vasúti szállítási móddal sem lehetne kiváltani: a térségben a kötöttpályás áruszállítás kapacitása közel sem haladja meg azt a szintet, mely az áruforgalom áttereléséhez szükséges lenne.


Az osztrák forgalomkorlátozások egyúttal erősen megmutatják hatásukat a német oldalon is, ahol a közelmúltban 70 kilométeres sor torlódott össze egy ausztriai tartálykocsi-baleset következtében. Bajorország egyre nagyobb küzdelmet vív az osztrák oldalon felgyülemlő nehéz-tehergépjárművek miatt. Különösen nagy terhet ró ez a gépjárművek vezetőire, akiknek bizonytalan körülmények között és egészségügyi ellátóintézményektől távol kell hosszú ideig várakozniuk.


A hivatalos levél előzménye, hogy bő fél évvel ezelőtt, 2021. márciusában a logisztikai szervezetek már kifejezték az Európai Bizottsághoz intézett kérésüket ugyanebben az ügyben. Előrelépés azonban nem történt.


a 13 szervezet közös levele Ursula von der Leyennek »

sajtóközlemény »

az IRU közleménye »

NTS Kft. NTS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Lévai László Lévai László DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés MÉK Kft. MÉK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Lévai László Lévai László DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés MÉK Kft. MÉK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft.