Megszűnik a határellenőrzés Románia és Bulgária határain!

Megszűnik a határellenőrzés Románia és Bulgária határain!

2025. január 1-jétől Románia és Bulgária is a schengeni övezet részévé válnak, így megszűnik a szárazföldi határellenőrzés a román-magyar, bolgár-román és görög-bolgár határokon, melyek immár schengeni belső határátkelők lesznek.

Erről a Európai Unió belügyminisztereinek 2024. december 12-i ülésén döntöttek. Románia és Bulgária 15 éve vártak arra, hogy a schengeni övezet részévé válhassanak. Az elmúlt időszakban a két ország teljesítette az unió által támasztott feltételeket.


A 2025. január 1-jétől hatályba lépő változás nagyban hozzájárul az áruszállítási és árufuvarozási műveletek egyszerűsödéséhez, hiszen a két ország határain mindennapos jelenség volt a hosszas várakozás, állandósultak a kígyózó kamionsorok. A légi és vízi személy- és áruszállításban Románia és Bulgária schengeni nyitása már 2024 márciusában megvalósult; 2025. január 1-jétől ez egészül ki a közúti és vasúti átkelési lehetőségek kiteljesítésével.


Fontos, hogy az egyes átkelőknél alkalmazott össztömeg-korlátozások és járműkategóriák áthaladási lehetőségeit illetően nem lesz változás, azaz a 40 tonnás járműszerelvények ugyanazokat a nagyhatárátkelőket használhatják, melyeket a korábbiakban is (a rendőrség honlapján megnyitató az összes magyarországi határátkelőhely áteresztőképessége és nyitvatartása).


tovább az Európai Bizottság közleményére »


Nehéz-tehergépjárművekkel használható román-magyar határátkelők:

Csengersima – Petea: nemzetközi személy- és áruforgalom

Nyírábrány - Valea Lui Mihai: nemzetközi személy- és áruforgalom, valamint nemzetközi áruforgalom 3,5 tonna össztömeg súlyhatárig

Nagykereki – Bors II. (autópálya): nemzetközi személy- és áruforgalom

Ártánd – Bors I.: nemzetközi személy- és áruforgalom

Méhkerék – Salonta: a nemzetközi személy- és áruforgalom, teherforgalom tekintetében 7,5 tonna össztömegig

Gyula – Vărşand: a nemzetközi személy- és áruforgalom

Battonya – Turnu: a nemzetközi személy- és áruforgalom, teherforgalom tekintetében 7,5 tonna össztömegig

Nagylak-Nadlac I.: a nemzetközi személy- és áruforgalom, valamint súlykorlátozás nélkül a veszélyes áruszállítást, illetve a növény és állat szállítást végző tehergépjárművek számára van megnyitva

Csanádpalota-Nadlac II. (autópálya): a nemzetközi személy és áruforgalom részére van megnyitva. Állat- és növény egészségügyi ellenőrzés alá vont tehergépjárművek, valamint veszélyes áruszállítást végző tehergépjárművek részére nincs nyitva

 

 

Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gál Sándor Gál Sándor S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Végvári András Végvári András TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Nagy Imre Nagy Imre RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gál Sándor Gál Sándor S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Végvári András Végvári András TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Nagy Imre Nagy Imre RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft.