Használatarányos útdíjrendszert vezetnek be Romániában

Használatarányos útdíjrendszert vezetnek be Romániában

Jön a TollRo, a román e-útdíjrendszer

2026. október 1-jével Románia áttér a távolság alapú útdíjfizetési rendszerre a 3,5 tonna feletti járműveknél. Az előzetes információ alapján 2026. július 1-jével történt volna meg az átállás, ám azt végül elhalasztották az év második felére. Az intézkedés azt jelenti, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti gépjárművekre vásárolt Rovinieta-matricák 2026. október 1. után nem lesznek érvényesek, a Rovinieta-rendszert pedig kizárólag a 3,5 tonna alatti gépjárművek útdíjfizetéséhez lehet majd használni.


A TollRo névre keresztelt elektronikus útdíjfizetési rendszer technikai hátteréről, működéséről, használatáról, az útdíjfizetési módokról egyelőre még nem érhető el részletes tájékoztató. Amint hivatalos közlemény vagy útmutató a rendszerrel kapcsolatban rendelkezésre áll akár a szolgáltató, akár a társegyesület részéről, cikkünket frissíteni fogjuk. Addig is felhívjuk tagjaink figyelmét arra, hogy kövessék nyomon a témában érkező friss fejleményeket!


Az eredeti jogszabály szerint 2026. július 1-jéig lettek volna érvényesek a Rovinietta-matricák, ám a rendszer indulásának elhalasztásával azok érvényességét is értelemszerűen meghosszabbítják. A módosítás alapján július 1-jét követően is lehet majd matricát vásárolni.


Forrás: UNTRR

KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Mancsi Kft. Mancsi Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Kolesza György Kolesza György Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Mancsi Kft. Mancsi Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Kolesza György Kolesza György Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft.