Featured

UK illegális bevándorlók – egyre rosszabb a helyzet…

  Felhívjuk Angliába szállító tagjaink figyelmét, hogy az elmúlt időszakban – amint arról a sajtó is rendre beszámol – a francia kikötőkben, így különösen Calais-ban kritikus helyzet alakult ki


Az észak-francia kikötővárosban a hatóságok szerint kb.2500, többségében Eritreából, Etiópiából, Szudánból és Szíriából érkezett illegális bevándorló várja a megfelelő alkalmat, hogy átjusson az Egyesült Királyságba. Összecsapásaik egyre gyakoribbak a megnövelt létszámú, ám a helyzetet kontrollálni még így sem tudó rendőrséggel.
 
Tagi jelzések is megerősítik a videómegosztó portálokra feltöltött felvételeken látottakat:
a menekültek kétségbeesetten próbálnak elrejtőzni az átkelésre váró járműveken, és már nem csak az álló-parkoló teherautókkal tesznek kísérletet napjában akár többször is (a kikötő előtti kb.100km-en egyáltalán nem ajánlott a megállás!), hanem a kikötőhöz közelítő sorok között tömegesen grasszálva feszegetik a lassító kamionok ajtajait, vagy akár életük kockáztatásával  próbálnak felkapaszkodni a járművek alvázára.
 
Az illetékesek figyelmeztetnek, hogy a próbálkozók ma már nemcsak az éj leple alatt, titokban, hanem fényes nappal és egyre agresszívebben, akár a gépjárművezetőket megfenyegetve lépnek föl, és az ünnepek közeledtével megnövekvő személyforgalmat is veszélyeztetik.
 
Nem újdonság, azonban a kialakult helyzetre való tekintettel ismételten felhívjuk tagjaink figyelmét, hogy a vonatkozó brit jogszabály magas (akár 2000 GBP/fő) bírsággal sújtja azon járművek üzemeltetőit és gépkocsivezetőit, amelyeken illegális bevándorlót találnak.
A bírság alóli részleges vagy teljes mentesülésre csak akkor látszik esély, ha a fuvarozó és a gépkocsivezető meggyőzően és dokumentáltan(!) tudja bizonyítani, hogy valóban hatékony megelőző rendszert működtet: megfelelő oktatással, védelmi eszközökkel (pl. extra zár, kamera), a jármű ellenőrzéséről szóló lista folyamatos vezet(tet)ésével minden lehetséges módon igyekszik megelőzni az illegális bevándorlók feljutását (a bírsághatározatban szereplő dátumtól számított 28. napon az ellenvetésnek meg kell érkeznie a brit hatósághoz).
 
Javasoljuk, hogy figyelmesen tanulmányozzák át a brit szervek hivatalos internetes oldalát, 
https://www.gov.uk/secure-your-vehicle-to-help-stop-illegal-immigration 
de különösen az alábbi, magyar nyelven is elérhető anyagokat a hatékony megelőző rendszer kiépítéséről és a büntetés elkerülésének módjairól:
+
 
Elengedhetetlenül fontos továbbá az ITT>> letölthető ún. „járműbiztonsági ellenőrző lista/vehicle security checklist” gondos követése, vezetése és megőrzése a cégnél.
 
Legyenek nagyon óvatosak és elővigyázatosak!

Az illegális bevándorlás európai szintű problémájával természetesen az IRU is foglalkozik. Az azonban olyan humanitárius, szociális-gazdasági és politikai kihívásokat jelent a kormányok, a nemzetközi szervezetek és az egész társadalom számára, amely messze túlmutat a közúti fuvarozók hatáskörén. Bár az ágazat nem veheti át a hatóság szerepét, kötelességünk mindent elkövetni az illegális bevándorlók fellépésének kiszolgáltatott vállalkozások és gépkocsivezetők érdekében.
 
A nemzetközi információgyűjtés jegyében kérjük, osszák meg velünk tapasztalataikat, bevált módszereiket vagy írják meg nekünk konkrét eseteiket (a határozatok és jegyzőkönyvek másolatait amennyiben lehetséges kérjük csatolják leveleikhez) Bobál Dávid információs referens Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címére.


Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Végvári András Végvári András SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Végvári András Végvári András SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft.