Tiltakozások az orosz útdíj ellen

 A 2015. november 15-én bevezetett orosz útdíj-rendszer ellen több hete tartanak a fuvarozók tiltakozó akciói, amelyről a médiában kevés információ jelenik meg. Az orosz vezetés az útdíj-rendszert a bevételek fontossága miatt mindenképpen fenn akarja tartani, ezért csak bizonyos látszatengedményekre hajlandó, miközben a fuvarozók tiltakozásait a rendvédelmi szervek folyamatosan akadályozzák, és igyekszenek ellehetetleníteni.

A 2015. november 15-én bevezetett oroszországi útdíj-rendszer ellen folyamatos az orosz szállítmányozók tiltakozása, amelyek már Oroszország több mint 50 régiójára kiterjedtek – derül ki az oroszországi magyar nagykövetség tájékoztatójából.
Az akciók lényege kezdetben a bevezetett útdíj és a büntetések csökkentése voltak, mára azonban a fuvarozók nyíltan az útdíj-rendszer teljes eltörlését követelik. A sztrájkok több hete tartanak a különböző régiókban, de a legnagyobb tiltakozó akciót a fuvarozók 2015. november 30-ra tervezték (több mint 1000 résztvevővel), amelynek során a régiós szállítmányozók a fővárosba érkeztek volna, hogy lezárják a Moszkvát körülvevő MKAD körgyűrűt. Az állami szervek azonban különböző indokokra hivatkozva feltartóztatták a főváros felé tartó kamionokat, továbbá letartoztatták a tiltakozási akciók egyik fő koordinátorát, Alekszandr Rastorgujevot is. Az incidensek miatt a moszkvai körgyűrű lezárását tervező tiltakozó akciót a fuvarozók átették december 4-re.

A média fősodrában szinte alig jelenik meg információ a fuvarozók tiltakozó akcióival kapcsolatosan, a Roszavtodor hivatalos információi szerint a föderális szintű utakon nem figyelhető meg tiltakozási aktivitás. Annak érdekében, hogy a tiltakozó akciókban résztvevő fuvarozókkal szemben eredményesen tudjanak fellépni az orosz szervek, új törvény elfogadását kezdeményezték a Dumában, amely szerint jogilag az autós felvonulások tömeges tiltakozó akciónak számítanak.

Az orosz vezetés mindeközben igyekszik a párbeszéd látszatát fenntartani a fuvarozókkal, amelynek egyik lépése volt, hogy a 2015. november 27-én hozott 182-r számú miniszteri rendelettel felállították az útdíj-rendszer működésének monitoringjáért felelős munkacsoportot. A munkacsoport vezetője Jevgenyij Ditrih közlekedési miniszterhelyettes, a munkacsoport tagjai pedig a Közlekedési Minisztérium, a Roszavtodor, az RTITSZ (a Platon útdíj-rendszer üzemeltetője), a fuvarozók, különböző szövetségek és szakszervezetek valamint a kereskedelmi áruházláncok képviselői. A munkacsoport utolsó ülését 2015. december 2-án tartotta, ahol a fuvarozók a Platon rendszer hibájaként több mint 30 problémát jeleztek, többek között a fedélzeti eszközök folyamatos leállását, a honlap órákon át történő technikai okok miatt elérhetetlenségét, továbbá hogy a rendszer a fuvarozó számlájáról helytelen összegeket vesz le automatikusan. A fuvarozók továbbá kérték, hogy kerüljön bevezetésre az utólagos fizetési lehetőség is. Az RTITSZ  feladatban kapta, hogy az említett hibákat küszöböljék ki, és dolgozzák ki az utólagos fizetési mechanizmust.

A Közlekedési Minisztérium hivatalos megnyilatkozásai szerint a Platon rendszer jelenleg fennakadások nélkül működik, a kezdeti leállások egy meg nem nevezett külföldi ország hacker-támadásainak voltak köszönhetőek, amelyet mára sikerült kiküszöbölni. A fuvarozók minden hibával kapcsolatos bejelentését a Minisztérium továbbítja a Platon-rendszer kezelői felé. Az esetleges problémák megvitatására felállítottak egy munkacsoportot, és a fuvarozók kérése alapján előkészítés alatt áll az törvénymódosítás is, amelyben az adminisztratív szabálysértés esetén kiszabható büntetéseket az orosz fuvarozók esetén csökkenteni fogják. Az új tervezet szerint a sofőrökre nem szabható ki büntetés, míg a kamion tulajdonosára kiszabható büntetést 50 ezer RUB-re (ismételt szabálysértés esetén 100 ezer RUB-re) csökkentik. A törvénymódosítás elfogadásáig büntetéseket nem fognak kiszabni a Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint.

Az orosz vezetés habár fenntartja a párbeszédet a fuvarozók képviselőivel, és bizonyos engedmények megtételére is hajlandó, de a fuvarozók által követelt útdíj-eltörlésére nem mutatkozik reális esély.
A bevezetés óta eltelt időszakban 800 millió RUB folyt be az államkasszába a befizetett útdíjakból, éves szinten 40 Mrd RUB bevételre számít az állam. A jelenleg a törvényhozás által tárgyalt büdzsé hiányának fedezetére a tartalékalap több mint felét szükséges felhasználni. Az alacsony olajárak miatt az orosz vezetésnek új bevételi forrásokat kell keresnie, amelyek között biztos pontként szerepel az útdíj is.
A fuvarozók tiltakozásait az összes lehetséges eszközzel próbálják megfékezni, a közvéleményt pedig minél kevésbé tájékoztatni a tiltakozási akciókról.


MKFE kommunikáció

CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Végvári András Végvári András Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WSZL WSZL "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. VERES Kft. VERES Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Ivanov György Ivanov György BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Persped Kft. Persped Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Végvári András Végvári András Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. WSZL WSZL "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. VERES Kft. VERES Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Ivanov György Ivanov György BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Persped Kft. Persped Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft.