Featured

Orosz-ukrán határ: az ukrán Parlament előtt a határ lezárásának kérdése

Az Oroszország és Ukrajna közötti háborús konfliktus az utóbbi napokban tovább eszkalálódott, amelynek eredményekén ma 60 napos hadiállapotot vezetett be Ukrajna Oroszországgal szemben, és teljes harckészültségbe helyezték az ukrán hadsereget. Az ukrán Parlamentben napirenden van a két ország közötti közúti határátkelők lezárása is úgy a személy-, mint a teherforgalom elől, ezért a magyar fuvarozóknak nem javasolt ez az útvonal Oroszország felé.

Az ukrán társegyesületünktől érkezett információink szerint jelenleg ugyan rendben üzemelnek az orosz-ukrán határátkelők, de alapos ellenőrzésre, ebből kifolyólag hosszas várakozási dőre kell számítani. Ez a helyzet azonban bármelyik pillanatban megváltozhat, esély van arra, hogy a szállítmányokat egyáltalán nem fogják átengedni.

Ezért javasoljuk, hogy a magyar fuvarozók egyelőre kerüljék el Ukrajnát, amennyiben Oroszországba irányuló tranzitot bonyolítanak és Lengyelországon, Fehéroroszországon át közlekedjenek. Vonatkozik ez az üres járművekre is.

Egyesületünk folyamatos kapcsolatban áll úgy az orosz, mint a fehérorosz és ukrán társegyesületekkel, amennyiben bármilyen újabb hír érkezik, azt haladéktalanul közzétesszük.

MKFE kommunikáció

 

Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Nagy Imre Nagy Imre Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NTS Kft. NTS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Ivanov György Ivanov György GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Nagy Imre Nagy Imre Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. NTS Kft. NTS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Ivanov György Ivanov György GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft.