Koszovói közlekedési engedélyek használata

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy Koszovó a jövőben szigorúbb ellenőrzési gyakorlatot fog követni az engedélyköteles fuvarozást illetően. Kérjük, hogy a megfelelő engedélyek birtokában folytassanak árufuvarozási tevékenységet, ugyanis a koszovói hatóságok az engedély nélkül közlekedő tehergépjárműveket jogosultak visszafordítani, illetve megbírságolni.

A 2016. évi VI. törvénnyel kihirdetett a Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás alapján – a Megállapodás 7. cikkében szereplő esetek kivételével – az országokat érintő árufuvarozás engedélyköteles.

Engedélymentesen végezhető:

  1. a reklám vagy oktatás céljait szolgáló (pl. vásáron vagy kiállításon bemutatásra kerülő) tárgyak fuvarozása,
  2. színházi, zenei, film-és cirkuszi rendezvények, bemutatók vagy rádió-, film-, televíziós felvételek célját szolgáló berendezések és tartozékaik, illetve a produkciókhoz tartozó állatok fuvarozása,
  3. sérült, illetve javítást igénylő gépjárművek visszafuvarozása,
  4. elhunytak földi maradványait tartalmazó urnák, koporsók fuvarozása,
  5. segélyszállítmányok fuvarozása,
  6. élőállatok fuvarozása,
  7. költözési javak fuvarozása,
  8. postai küldemények fuvarozása,
  9. művészeti tárgyak és alkotások fuvarozása,
  10. rendeltetésszerűen utasokat szállító autóbuszok pótkocsijában lévő poggyász fuvarozása,
  11. olyan gépjárművekkel végzett fuvarozás, amelyek megengedett össztömege – a pótkocsit is beleértve – a 6 tonnát nem haladja meg, vagy amelyek hasznos teherbírása – a pótkocsit is beleértve – a 3,5 tonnát nem haladja meg,
  12. az egyik Szerződő Fél államának fuvarozója részére külföldön vásárolt gépjármű első, tranzitforgalomban történő üres áthaladása.

A 2018. november 20-21. között lezajlott koszovói-magyar közúti vegyesbizottsági ülésen a koszovói fél jelezte azt, hogy szigorúbb ellenőrzési gyakorlatot fog alkalmazni az engedélyek megléte tekintetében, ezért a fent említett megállapodás szerint eljárva, a megfelelő bilaterális (loco/tranzit, vagy harmadik országos) engedélyek használatával folytassanak árufuvarozási tevékenységet Koszovó területét érintően.

Az engedélyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Jármű Hatósági Főosztály Ügyfélszolgálatán, a (1138 Budapest, Váci út 188. (V188 Irodaház) földszintjén lehet beszerezni.

 

MKFE Kommunikáció

Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft.