Oroszország: új rendelet a GLONASS-vámzárról

Oroszország: új rendelet a GLONASS-vámzárról

Mint korábban beszámoltunk róla, egyes meghatározott küldemények esetén Oroszország bevezette a nyomkövető jeladóval ellátott elektronikus vámzár-kötelezettséget, mely a „Global Navigation Satellite System” elnevezés kezdőbetűiből a GLONASS nevet kapta. Legfrissebb, 2020. január 7-től hatályos rendeletével az orosz állam pontosított és szigorított a vámzár-készülékkel kapcsolatos előírásokon.

Az Oroszországi Föderáció 2019. június 24-én kihirdetett 290/2019-es rendelete a szállítás és fuvarozás feltételéül szabja, hogy bizonyos áruféleségekkel közlekedő járművek rakterét GLONASS rendszerű nyomkövetővel ellátott elektronikus vámzárral kell leplombálni. A nyomkövethetőség mind a közúti, mind a vasúti szállításoknál előírássá vált.


Oroszország 2019. december 27-én 1877/2019 számon hirdette ki az ezzel kapcsolatos, új rendeletet, mely 2020-tól új szabályokat tartalmaz. A rendelet olyan áruk szállításával és fuvarozásával foglalkozik, melyeket Oroszország területén szállítanak olyan államokból, melyek gazdasági szankciókat érvényesítenek az oroszokkal szemben. Szintén érintettek azok a rakományok, melyeket Ukrajnában vettek fel, ill. ukrán földön szállítottak át.


A rendelet részletesen felsorolja, melyek azok az adatok, melyeket a GLONASS elektronikus vámzár alkalmazásánál be kell jelenteni:

• a fuvarozó neve
• a jármű ill. a járműszerelvény tagjainak gyártmánya, típusa és rendszáma
• a gépjármű vezetőjének e-mail-címe és telefonszáma
• a raktérben lévő áruk (kód szerint; leglább 10 karakter)
• az áruk származási országa
• az áruk felvételének helye (ország)
• az áruk rendeltetési helye
• az Oroszországi Föderáció területére való belépés tervezett időpontja
• az Oroszországi Föderációba való elindulás tervezett időpontja
• egy járműellenőrző pont megadása az Orosz Föderáció határán, egy helyhez kötött és egy mobil ellenőrző pont az országba való belépéskor
• egy járműellenőrző pont megadása az Orosz Föderáció határán, egy helyhez kötött és egy mobil ellenőrző pont az országba való induláskor
• a szükséges elektronikus vámzárak száma


a 2020. január 7-től hatályos 1877/2019-es rendelet magyar nyelvű összefoglalója (trans.info.hu) »

a 2020. január 7-től hatályos 1877/2019-es rendelet egésze orosz nyelven (google-al fordítható!) »


Korábbi híradásaink:

orosz embargós áruk »   ukrán tilalommal érintett áruk »
Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft VERES Kft. VERES Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gál Sándor Gál Sándor Bíró Tamás Bíró Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WSZL WSZL Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft VERES Kft. VERES Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Gál Sándor Gál Sándor Bíró Tamás Bíró Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WSZL WSZL Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft.