Oroszország: új rendelet a GLONASS-vámzárról

Oroszország: új rendelet a GLONASS-vámzárról

Mint korábban beszámoltunk róla, egyes meghatározott küldemények esetén Oroszország bevezette a nyomkövető jeladóval ellátott elektronikus vámzár-kötelezettséget, mely a „Global Navigation Satellite System” elnevezés kezdőbetűiből a GLONASS nevet kapta. Legfrissebb, 2020. január 7-től hatályos rendeletével az orosz állam pontosított és szigorított a vámzár-készülékkel kapcsolatos előírásokon.

Az Oroszországi Föderáció 2019. június 24-én kihirdetett 290/2019-es rendelete a szállítás és fuvarozás feltételéül szabja, hogy bizonyos áruféleségekkel közlekedő járművek rakterét GLONASS rendszerű nyomkövetővel ellátott elektronikus vámzárral kell leplombálni. A nyomkövethetőség mind a közúti, mind a vasúti szállításoknál előírássá vált.


Oroszország 2019. december 27-én 1877/2019 számon hirdette ki az ezzel kapcsolatos, új rendeletet, mely 2020-tól új szabályokat tartalmaz. A rendelet olyan áruk szállításával és fuvarozásával foglalkozik, melyeket Oroszország területén szállítanak olyan államokból, melyek gazdasági szankciókat érvényesítenek az oroszokkal szemben. Szintén érintettek azok a rakományok, melyeket Ukrajnában vettek fel, ill. ukrán földön szállítottak át.


A rendelet részletesen felsorolja, melyek azok az adatok, melyeket a GLONASS elektronikus vámzár alkalmazásánál be kell jelenteni:

• a fuvarozó neve
• a jármű ill. a járműszerelvény tagjainak gyártmánya, típusa és rendszáma
• a gépjármű vezetőjének e-mail-címe és telefonszáma
• a raktérben lévő áruk (kód szerint; leglább 10 karakter)
• az áruk származási országa
• az áruk felvételének helye (ország)
• az áruk rendeltetési helye
• az Oroszországi Föderáció területére való belépés tervezett időpontja
• az Oroszországi Föderációba való elindulás tervezett időpontja
• egy járműellenőrző pont megadása az Orosz Föderáció határán, egy helyhez kötött és egy mobil ellenőrző pont az országba való belépéskor
• egy járműellenőrző pont megadása az Orosz Föderáció határán, egy helyhez kötött és egy mobil ellenőrző pont az országba való induláskor
• a szükséges elektronikus vámzárak száma


a 2020. január 7-től hatályos 1877/2019-es rendelet magyar nyelvű összefoglalója (trans.info.hu) »

a 2020. január 7-től hatályos 1877/2019-es rendelet egésze orosz nyelven (google-al fordítható!) »


Korábbi híradásaink:

orosz embargós áruk »   ukrán tilalommal érintett áruk »
"D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kolesza György Kolesza György LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Nagy Imre Nagy Imre Végvári András Végvári András A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kolesza György Kolesza György LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Nagy Imre Nagy Imre Végvári András Végvári András A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán