Az EP elfogadta a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályokat

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén csütörtökön elfogadta, és ezzel a kihirdetésüket követően nem sokkal érvénybe lépnek az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályok - közölte az uniós parlament csütörtökön.

A mobilitási csomag néven ismert új szabályozás célja, hogy „felszámolja a versenytorzító jelenségeket a közúti szállítási ágazatban, javítsa a gépjárművezetők szociális és munkakörülményeit”.

A csomag számos szabályt egyértelműsít azért, hogy a jövőben a tagállamok egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat. Módosulnak többek között a kiküldetésre, a vezetési és pihenőidőre, valamint a kabotázsra vonatkozó szabályok, s a jövőben egyértelműen kiküldési helyzetnek minősül a kabotázs és a nemzetközi áruszállítás.

Deli Andor fideszes EP-képviselő az MTI-nek nyilatkozva a mobilitási csomag elfogadását rövidlátó és észszerűtlen döntésnek nevezte. Véleménye szerint a jóváhagyott jogszabályok bürokratikus többletterhet rónak a közép- és kelet-európai fuvarozási vállalatokra, ami csökkenti versenyképességüket. Ennek haszonélvezői az unión kívüli országok fuvarozói lehetnek. „A nyugati tagállamok kezdetektől fogva az általuk már alkalmazott piacvédő intézkedéseket kívánták uniós jogszabályi szintre emelni, a közép- és kelet-európai versenytársak visszaszorítása" - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy „a koronavírus-járvány megmutatta Európa sebezhetőségét. A mobilitási csomag pedig még tovább fogja növelni a kiszolgáltatottságot annak ellenére, hogy a válság rámutatott az uniós közúti fuvarozók fontos szerepére az ellátási láncban”.

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az uniós parlament közlekedési szakbizottságának alelnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a szabályzat elfogadásával mesterséges törésvonal jött létre az unió egységes belső piacán. Teljesíthetetlen adminisztratív terhek és a klímacéloknak teljesen ellentmondó szabályozás lép érvénybe. „A sofőrök szociális helyzetét és munkakörülményeit rendezni kell, de nem olyan módon, hogy protekcionista intézkedéssekkel kiszorulnak a fuvarozási piacról" - fogalmazott. A szocialista képviselő elmondta, mivel a korábban benyújtott jogszabályi módosításokat az EP parlamenti többsége nem fogadta el, „a magyar érdeket is képviselve", a kelet-közép európai képviselőket összefogva a csomag elfogadása ellen szavazott.

Az Európai Parlament hivatalos weboldalán megjelent tájékoztatás szerint » a kiküldetésre vonatkozó szabályokat az irányelv hatálybalépését követő 18 hónap elteltével kell alkalmazni. A pihenőidőre és a járművezetők hazatérésére vonatkozó szabályok a rendelet közzétételét követő 20. naptól alkalmazandók. A járművek visszatérésével és a piacra jutás szabályaival kapcsolatos egyéb módosítások a piacra jutásról szóló rendelet hatálybalépését követő 18 hónap elteltével válnak alkalmazandóvá. Fenti határidők a mobilitási csomag Európai Unió Tanácsa általi végső elfogadó határozata, majd ezt követően az Európai Unió Hivatalos Lapjában »   való kihirdetésük után indulnak. A kihirdetésre várhatóan augusztus elején kerülhet sor.


 
(Forrás: MTI, EU)

MKFE Kommunikáció

S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. K és V KFT. K és V KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. K és V KFT. K és V KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft.