Özönvízszerű esőzés és útlezárások Bajorországban és Ausztriában

Özönvízszerű esőzés és útlezárások Bajorországban és Ausztriában

  2020. augusztus 4-i jelentések szerint kiadós esőzések kezdődtek Németország délkeleti részén, ahol kedd reggelre az A8-as autópálya egyes szakaszait le kellett zárni. Ausztriában is fennakadásokra kell készülni.

A német meteorológiai szolgálat a vörösnél is erősebb, lila jelzésű figyelmeztetést adott ki Dél-Bajorországra, ahol kedden 90 – 140 mm csapadékra számítanak. A szakemberek áradásokra, útlezárásokra és földcsuszamlásokra figyelmeztetnek. A lezárt útszakaszokat rendszerint „Hochwasser” feliratú táblákkal jelzik.

Az A8-as autópályán Salzburg és München között akadozik a forgalom, szakaszos lezárások vannak, illetve egyes kijárókat nem lehet használni. Rosenheim körzetében a legrosszabb a helyzet, ahol a lezárások miatt a mellékutak túlterheltek.

Szintén nehézkes az előrejutás Ausztrában; főként a német területekkel határos részeken kell közlekedési fennakadásokra számítani.

Fontos, hogy a gépkocsivezetők nagy járművekkel akkor se hajtsanak vízzel elárasztott területre, ha az látszólag nem mély, ugyanis az alámosások folytán talajüregek keletkezhetnek, melyek miatt az úttest könnyen beszakadhat a jármű súlya alatt.


helyszíni jelentés »

pillanatnyi forgalmi helyzet Németországban; térkép (adac.de) »

pillanatnyi forgalmi helyzet Ausztriában; térkép (oeamtc.at) »

GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Bertók Zoltán Bertók Zoltán VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. WSZL WSZL Levissimo Kft. Levissimo Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Bertók Zoltán Bertók Zoltán VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. WSZL WSZL Levissimo Kft. Levissimo Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft.