Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon 2023 második félévében

Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon 2023 második félévében

HASZNOS EMLÉKEZTETŐ — Mint tavasszal hírül adtuk, a tiroli kormány közzétette, hogy 2023 második felében mely napokon számíthatnak a kamionosok szakaszos átengedésre Kufsteinnél. Az osztrák A12-es autópályán az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan ugyanis 2023-ban is számos olyan napot jelöltek ki, amikor szakaszolva engedik a 7,5 tonna feletti tehergépjárműveket. A „Dosierkalender” nevű naptáras táblázat azért hasznos a fuvarszervezőknek, mert előre megtudhatják, mikor kell hosszabb menetidővel számolniuk; ezeken a napokon ugyanis általában jelentősebb torlódások alakulnak ki az áteresztősorompók előtt. A második félévben 2023. július 3. (hétfő) lesz az első ilyen nap, majd július összes többi hétfője következik.

2023 első félévére huszonnégy, második felére tizenhét ilyen napot tűztek ki. A bő három évvel ezelőtt bevezetett intézkedést tiroli kormány a teherforgalom növekedésével indokolta. Az eredeti elképzelés mentén megvalósított szakaszos áteresztés (németül Dosierung) lényege, hogy Kufsteinnél a kamionokat a hatóságok időszakaszokra bontott egységekben eresztik tovább. A kamionsor szakaszolását már nem egyenruhás személyzet, hanem automata rendszer végzi, mely körülbelül 12 másodpercenként nyitja és ereszti le a hozzá kapcsolt sorompót. Óránként 300 kamion haladhat át az ellenőrzőponton.


szakaszos forgalom-eresztésre kijelölt napok; 2023/II. félév (naptár) »


Korábbi évek:

szakaszos forgalom-eresztésre kijelölt napok (2021-22-es naptárak) »

Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Kolesza György Kolesza György Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Ivanov György Ivanov György Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. STV Kft. STV Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Kolesza György Kolesza György Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Ivanov György Ivanov György Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. STV Kft. STV Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft