Változnak a belga útdíjak 2026. július 1-jétől!

Változnak a belga útdíjak 2026. július 1-jétől!

Belgiumban 2026. július 1-jétől emelkednek az útdíjak; ez mindhárom belga közigazgatási egységet, így Flandriát, Vallóniát és Brüsszel fővárosi régiót is érinti. Fontos változás, hogy Flandriában is új, szén-dioxid kibocsátáson alapuló osztályozást vezetnek be, amely alapján öt különböző kategóriába sorolják a tehergépjárműveket.


A 2019. júliusi 1. előtt forgalomba helyezett járműveket a rendszer automatikusan a legnagyobb költséggel járó (1-es) kategóriába sorolja, a megfelelő CO2-kibocsátási osztály igazolásához pedig a forgalmi engedély, a CIF és a CoC-bizonyítvány feltöltésére lesz szükség. Az emissziós kategória megállapításánál az első forgalomba helyezés időpontja mellett a jármű típusa (össztömege), valamint a dokumentumok által igazolt CO2-kibocsátási mértéke lesz mérvadó.


Ha valaki elmulasztja a megfelelő emissziós osztály igazolását a rendszerben, azt más országok útdíjrendszeréhez hasonlóan automatikusan a legdrágább kategóriába sorolják, ezért felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg a kért dokumentumok feltöltéséről, hogy a gépjármű paramétereinek megfelelő, valós útdíjat fizessék!


Vallónia és Brüsszel tekintetében is történtek útdíjváltozások, ezért tanácsos leellenőrizni az új kilométerenkénti tarifákat a fuvarszervezésnél!


a 2026. július 1-jétől érvényes belga díjtételek a Viapass honlapján »

CO2-kibocsátási kalkulátor a belga útdíjhoz »


Emlékeztetjük továbbá a Benelux-térségben rendszeresen közlekedő fuvarozókat arra is, hogy 2026. július 1. más tekintetben is változást fog hozni, hiszen Hollandia ekkor lép ki az Eurovignette-rendszerből, és tér át a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszerre. Erről szóló híradásunkat itt olvashatja részletesebben.

Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. STV Kft. STV Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. WSZL WSZL BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. STV Kft. STV Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Szalkai Tamás Szalkai Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. WSZL WSZL BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft.