Élőállat-fuvarozók! Sertéspestis terjed Ukrajnában

Ukrajna keleti területén, Zaporozhye megyében afrikai sertéspestis ütötte fel a fejét. Az EU figyelmezteti az élőállat-szállítókat és -fuvarozókat, hogy ne felejtsenek el figyelmet fordítani járműveik tisztítására és fertőtlenítésére, hiszen azt uniós rendelet írja elő — tájékoztatta egyesületünket dr. Nemes Imre igazgató főállatorvos nevében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A szervezet Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságának Élőállat-kereskedelem Felügyeleti Osztálya levelében kiemeli: azért, hogy a betegség az unió területén ne terjedhessen, szükséges fokozottan tisztán tartani és fertőtleníteni az Ukrajnából visszatérő élőállat-szállító járműveket, melyeket a határokon is alaposabban ellenőriznek. Elégtelen fertőtlenítés esetén kötelezhetik a járművezetőt annak elvégzésére, ahogyan azt a 2011/78/EU Bizottsági határozat is megköveteli (OJ L 30, 4.2.2011, p. 40-43).


A Bizottság — tekintettel a járványra — módosítja a hivatkozott határozat szövegét, kiterjesztve azt az Ukrajnából érkező szállítmányokra is, azaz Ukrajnát is beemeli a jogszabály szövegébe.


Az illetékesek külön felhívják a figyelmet az állati eredetű termékek személyes szállítmányainak a Közösségbe történő behozataláról és a 136/2004/EK rendelet módosításáról szóló 206/2009/EK Bizottsági rendeletben (2009. március 5.) foglaltak betartására és betartatására!


A fuvarozóknak gondoskodniuk kell arról, hogy minden egyes állatszállításra használt járműnek a nyilvántartását (amely a jármű megtisztításáról és fertőtlenítéséről is tartalmaz adatokat) legalább három évig megőrizzék a 64/432/EGK tanácsi irányelvben foglaltak szerint.


Mivel a megbetegedést okozó vírus a gazdaállatot körülvevő fertőzött környezetben is tovább él, a korábban sertéseket szállító jármű is behozhatja az unióba a betegséget, ezért kiemelten fontos a fertőtlenítési előírások betartása és betartatása.

 

"Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Teleki János Teleki János Teherporta Kft. Teherporta Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Végvári András Végvári András Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László Persped Kft. Persped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Teleki János Teleki János Teherporta Kft. Teherporta Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Végvári András Végvári András Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lévai László Lévai László Persped Kft. Persped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft.